Mind a ceremóniamester, mind a vőfély igen hasznos „kelléke” az esküvőknek, ráadásul egyáltalán nem jelentenek egymásnak konkurenciát. A nem mindnnapi foglalkozásról Szabó Olivérrel beszélgettünk.
A téli és nyári időszakban egyaránt használhatóak az atlétikai és egyéb sportoknak kialakított pályák az ézak-komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában. A részletekről Majer Péter igazgazót kérdeztük.
A Nemzeti Tehetség Program egyik fő célja, hogy felkutassa és felkarolja a hazánkban élő legrátermettebb fiataljait. A szőnyi társadalmi szervezet két pályázati programon is indult.
A vírus okozta lezárások után visszatért az élet a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házba, hiszen a megújult színházterem az elmúlt héten három kulturális eseménynek is otthont adott.
A felújított központi-felnőtt könyvtárban február 1-től a megszokott nyitvatartási időben, keddtől péntekig 9 és 18 óra között, szombaton pedig 9-től 16 óráig várják az olvasni vágyó közönséget.
Horváth Lea az amerikai egyetemi bajnokságon is nagyszerűen szerepel. A komáromi sportoló a tavalyi első tökéletes légpuska-pontszám után, idén újból egy 600-ast lőtt!
A Komáromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2015-ben alakult. Napjainkban 10 aktív fővel önként, társadalmi megbízatásban, szabadidejükben segítik a hivatásos lánglovagok munkáját.
Az elmúlt hetekben igazán zordra fordult az időjárás. Az éjszakai és a hajnali órákban gyakran -10 fok alatti hőmérsékleteket is mérhettünk. A komáromi hajléktalanszállón egyre több nehéz sorsú embertársunk talál menedékre.