Hírek



2023. 09. 13.
110 évvel ezelőtt született Kecskés László

Komárom múzeumalapító helytörténészére, a Komáromi Klapka György Múzeum néhai vezetőjére, a Komáromi Református Egyházközség egykori főgondnokára együtt emlékezett a város szeptember 7-én, a Kecskés László Emlékház udvarán.

A rendezvényen dr. Molnár Attila polgármester és Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

- Ha most körülnézek, ismét öröm tölti el a szívemet, hiszen együtt sikerült megmenteni Laci bácsi szülőházát a közösségnek, ahol újra és újra összejöhetünk, és fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy mit is jelentett az ő egyénisége és munkássága az egyetemes magyar történelemnek és nekünk, komáromiaknak – hangsúlyozta a városvezető.

A köszöntőbeszédek után Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság elnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, aki kiemelte: a társaság egyik fő célkitűzése, hogy a Felvidékről kitelepített magyarok történetét, szenvedéseit, hagyatékát ápolják és továbbadják, hiszen Laci bácsi és családja is kitelepített magyarként talált új otthont Dél-Komáromban.

A közönség közt foglalt helyet és együtt emlékezett a komáromiakkal Kecskés László két lánya, Júlia és Ágnes, akik Szegedről és Budapestről érkeztek.

A rendezvény közös koszorúzással zárult, ahol Komárom Város Önkormányzata, a Komáromi Szekersgazdák Hagyományőrző Egyesülete, a Komáromi Múzeumbarát Kör, a Kecskés László Társaság és a komáromi kadétok, együtt helyezték el az emlékezés virágait.