Városunkat számos zöldövezet ékesíti, melyeknek karbantartása komoly szakmai tudást igényel. Komárom főkertésze, Juhász Márton beszélt az év elején kezdődő munkákról.
Az Ökumenikus Imahét 2022. január 16-tól 23-ig tart. Az imahét anyagát a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa állította össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2). Az imahét üzenetéről, a komáromi gyülekezetek kapcsolatáról Bros Gergely római katolikus, Máté László református és Mészáros Sándor babtista lelkipásztorokkal beszélgettünk.
Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.
Az országosan összehangolt, egyidőben végzett szinkron számlálás 2022-ben január 28–31. között, péntektől a következő hét hétfőjéig tart. A részletekről Bátki Gellértet, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrét kérdeztük.
Andrássy Fruzsina alig egy évvel ezelőtt látogatott el első alkalommal a KVSE löpályájára,azonban rövid idő alatt szép sikereket ért el. Most
a norvégiai Európa-bajnokságra készül. A Budapest kupa előtti estén az ifjú tehetséggel beszélgettünk.
A komáromi Kempelen Farkas Szakközépiskola és az Endresz Csoport közösen tisztelgett a Don-kanyarban harcolt, elesett és hadifogságban szenvedett magyar honvédek emléke előtt. A január 16-i rendezvény résztvevői egy 10 km-es túrán vettek részt a Duna-parton.
Megkezdődött a bajnokság az NB1/B Női Kézilabda Bajnokság alapszakaszában, ahol a komáromi lányok a NEKA (Nemzeti Kézilabda Akadémia) csapatát fogadták hazai pályán.