Városunk

Galéria megnyitása

Fekvése és megközelíthetősége

Komárom mintegy 20.000 lakosú kulturális, idegenforgalmi, és kereskedelmi központ a Duna jobb partján. Itt futnak össze délről a Bakony, a Vértes és a Gerecse hegység útjai. Szemben, a Duna bal partján pedig, a Kis-Duna, a Vág, a Nyitra és a Zsitva folyók mentén fekvő utak találnak egymásra. A fővárost, a 90 km-re lévő Budapestet és a mintegy 120 km távolságban található nyugati határt összekötő M1-es autópálya kiváló megközelítési lehetőség a Komáromot felkeresni szándékozóknak. Emellett a városon halad keresztül az egykori Budapest-Bécs főút, a mai 1-es számú főút is. A nyugatról érkezőt a mai Komárom üdülő övezete, Koppánymonostor, régebbi nevén Katapán monostora, a kelet felől érkezőt a rómaiak alapította Brigetio helyén kialakult, és Komáromhoz 1977-ben csatlakozó Szőny fogadja.



Várostörténet

Hazánk területén Kr. e. 300 körül telepedtek meg a kelták. A régészeti leletek tanúsága szerint a szőnyi városrész területén is építettek lakóházakat. A Kr. utáni első században a római birodalom a Dunáig terjesztette ki határát, melyet katonai táborok, őrtornyok rendszere védelmezett. A városon kelet-nyugati irányban áthaladó út évezredek óta fontos ütőere a kereskedelemnek, a hadászatnak. Emellett, a mai Szőny területén épült meg Brigetioban a Legio I Adiutrix állandó tábora.

A Pannónia provinciát észak felől védő limes négy nagy légióstábora a mai "Molaj" lakótelep helyén és az attól a Dunáig húzódó területén feküdt. Tőle délre volt az úgynevezett katonaváros, mely szép középületeknek, templomoknak, díszes polgárházaknak adott otthont. A településegyütteshez amphiteatrum, temető és fazekastelepek társultak. A kézművesek, kereskedők otthona a katonavárostól nyugatra, a szőnyi vásártér környékén volt. Itt 1992 óta a régészek, több nagyméretű, terrazzópadlós, padlófűtéses, freskó- és stukkódíszes lakóházat tártak fel. A legjelentősebb lelet az a Kr. u. 2. sz. végén 3. sz. elején keletkezett mennyezetfreskó, mely az egyik lakóház minden bizonnyal reprezentatív célokat szolgáló termének dongaboltozatát ékítette. Az antik római művészeti alkotás a Klapka Múzeumban nyert elhelyezést. A Brigetioból és környékéről származó kőfaragványok és egyéb emlékek a múzeum római kőtárában, illetőleg Tatán, a Kuny Domokos múzeumban láthatóak.

A dunai hajóhad egyik fontos kikötője szintén Brigetio volt. Innen irányította légióit Marcus Aurelius, innen indított győzelmes hadjáratot Kr. u. 358-ban II. Constantinus, s itt hunyt el a legyőzött kvádokkal folytatott tárgyalás közben Kr. u. 375-ban I. Valentinianus császár. A Duna mint víziút a későbbi évszázadok során is folyamatosan jelentős szerepet játszott a településcsoport életében. Naszádosok, sajkások védték elszántan, ha kellett az erődöket. E szoros kapcsolat értékes bizonyítéka az a tengerészeti gyűjtemény, melyet DDr. Juba Ferenc tengerészkapitány adományozott a komáromi Klapka György Múzeumnak.



A honfoglalást követően Ketel vezér birtokába került a Duna jobb és bal partján fekvő terület. Az első erődítményt Ketel vezér fia, Alaptolma emelte a Vág-Duna találkozásánál, s Komáromnak nevezte azt. A jobb parton, az Öregvárral szemben, elsőként a Szent Péter-palánk épült meg 1586 nyarán. Ennek kőből emelt utódja Csillagerőd néven vált ismertté. Napóleon 1809. évi betörésének idején Újszőny felől a védelmet a Csillagerőd biztosította.

A középkori városnak forgalmas piaca, réve (ezen alakult ki a Duna déli partján egy kis település, Rév-Komárom) és kikötője volt. Ennek elismeréseként adta meg polgárainak IV. Béla 1265. április 1-jén azokat a jogokat, amelyeket Buda polgárai élveztek.

A XV. században a vár kedvelt királyi pihenőhelyként, Mátyás és Beatrix kényelmét, szórakozását szolgálta. A török időkben, mint a Magyar Királyság végvára, Bécs elővédje, tovább erősödött a vár: 1586-ban a várból a Vág és a Duna túlsó partjára történő átkelés biztosítására egy-egy cölöp hídfőerődöt építettek. A XVII. században pedig a vár nyugati, város felőli része elé felépítették az ötszögű Újvárat. Fontos állomás volt a város fejlődésének történetében, amikor Mária Terézia 1745. március 16-án megadta Komáromnak az oly régóta óhajtott szabad királyi városi rangot.

1809. július 27-én I. Ferenc is megtekintette az erődrendszert. Ekkor adta ki a parancsot, mely szerint itt kell kiépíteni a birodalom legnagyobb katonai erődrendszerét. Ennek megépült részei 1848. szeptember 29-én - a pákozdi győzelem napján - Klapka György közreműködésével került magyar kézre. A Csillagerőd kazamatái ekkorra bombabiztos védelmet nyújtottak a magyar honvédek és tüzérek számára. Az osztrák csapatok ostromgyűrűbe zárták, és 1849. március 30-án megtámadták az erődrendszert. Ezt április 26-án sikerrel visszaverték, az ostromgyűrűt is szétzúzták az egyesült hazai erők. E jeles győzelemre utal az 1992. április 26. óta megrendezett Komárom város napja, melyhez évente visszatérően gazdag kulturális és sport programmal kapcsolódik a "Komáromi Napok".

1849. július 2-án ismét kiújultak a harcok. Az osztrákok ekkor ismét megkísérelték elfoglalni a Duna jobb partján lévő erődítményeket. A támadást visszaverő magyar csapatok az ostromgyűrű áttörését is megkísérelték. Az ostromgyűrű azonban ekkor olyan erős volt, hogy azt Görgey 1849. július 11-én - a szabadságharc legnagyobb csatájában - sem tudta áttörni. Görgey elvonulását követően a komáromi erődrendszer védelme Klapka György csapataira hárult. Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően, a szabadságharc utolsó bástyájaként, a bevehetetlen komáromi erődrendszer maradt magyar kézen. A szemben álló felek a további vérontások elkerülése érdekében 1849. szeptember 27-én Herkálypusztán aláírták a vár átadásának feltételeit rögzítő okmányt. A szabadságharc komáromi hőseire méltán büszke komáromi polgárok 1983. március 15-én kopjafás emlékparkot avattak az Igmándi erőd ellenlejtőjén. A 11 kopjafa közül a legnagyobb, az összes neves és névtelen honvédnek, a továbbiak pedig Török Ignác, Lenkey János, Guyon Richárd, Klapka György várparancsnokoknak, Görgey Artúr fővezérnek, Damjanich János tábornoknak, Mack József, May János, Prágay János alezredeseknek és Újházy László kormánybiztosnak állítnak emléket.

A szabadságharc leverését követően csak 1850 és 1877 között valósult meg I. Ferenc 1809-ben fogant nagyszabású elképzelése. 1850 és 1870 között újjáépítették a Csillagerődöt, 1850 és 1871 között felépítették a Homokhegyen a hatalmas monostori erődöt, végül 1871 és 1877 között az Igmándi erődöt. Ez utóbbi ma a Klapka György Múzeum római kőtárának ad otthont. 1945. után a Monostori erődben a szovjet csapatok szállásolták el magukat. Kivonulásukat követően nagyszabású munkálatok indultak a Monostori erőd - nemzetközi szabadtéri haditechnikai bemutatóhellyé történő - átalakítása érdekében.

A XIX. század elején - ha csak rövid időre is - birodalmi központ lett Komárom: a Bécset elfoglaló Napóleon elől 1809-ben egész udvartartásával idemenekült I. Ferenc német-római császár és magyar király. Ennek eredményeként lett Komárom "az erődök városa".

A mai Komárom város jogelődjének benépesülése a török idők után kezdődött. Előbb hajóvontatók, fuvarosok települtek az akkor Szőnyhöz tartozó Révbe. A településnek 1764-ben már 242 lakosa volt, s nem sokkal utóbb, Újszőny néven önállóvá vált. Épületei az 1848/49-es szabadságharc során szinte teljes egészében elpusztultak. A 19. század második felében elhatározott újjáépítés tervei már a Duna mindkét partjára kiterjedő egységes város gondolatának jegyében fogantak, s valósultak meg. Az egységesülési folyamat jelentős állomásaként 1892-ben elkészült a két partot összekötő Erzsébet-híd, mely lehetővé tette az Újszőny és Komárom 1896-ban bekövetkezett egyesülését. A falusias jellegű városrész azonban nem sokat fejlődött az I. világháborúig. Néhány gyár épült és a Frigyes-laktanya, de egyéb téren nem tapasztalható változás.

Egy következő történelmi időszak kezdete 1919. január 10-e volt, amikor a csehszlovák hadsereg elfoglalta az északi városrészt. Április 30-án eredménytelen kísérlet történt az elszakított városrész visszafoglalására. A várost kettészakító 1920 június 4.-i trianoni döntés után az északi városrész Komárno néven a Csehszlovák Köztársaság része lett, a déli pedig mint Komárom-Újváros néhány évig a Csonka Komárom Vármegye székhelye volt. A település gyorsan kiheverte a trianoni traumát, és fejlődésnek indult: iskolák, hivatali épületek, kulturális intézmények és lakóházak épültek. Bevezették a villanyt és megoldódott a vízellátás is: Komárnoból a Duna-híd alatt vezetett csőrendszeren keresztül látták el a várost ivóvízzel. Megindult az egyesületi élet is: Football Club, Polgári Lövészegyesület, Önkéntes Tűzoltó Egylet stb. alakult. Felépült 500 magánház is.

1938-ra a hétutcás településből 40 utcás város lett. A két világháború közötti években Komárom és Komárno között útlevéllel lehetett közlekedni. Egyetlen megkötés az volt, hogy a hidat 23 órakor zárták, s addig vissza kellett érni. A korábban mindössze hét utcás településből negyven utcás, sakktáblaszerűen beépített város született. Középületei közül 1922-ben épült a református elemi népiskola. 1925-ben készült el a római katolikus elemi leányiskola és apácazárda, benne a Szent Teréz kápolnával (ma Szent Imre Katolikus Általános Iskola) - Vilt Tibor szobrászművész Krisztus domborművével ékítve. Az Állami Polgári Iskolát (ma Petőfi Sándor Általános Iskola) 1926-ban, az ugyancsak Vilt Tibor szobrászművész készítette címerrel jelölt Városházát 1927-ben, a Rendőrkapitányságot 1930-ban, a Járásbíróság épületét pedig 1935-ben adták át. Ezekre az évekre tehető a történelmi egyházak intézményesülése. Korábban csak 1891-ben Szent István király tiszteletére szentelt Kistemplom állt a hívek rendelkezésére. A nagyobbik, a Jézus Szíve római katolikus templom 1937-ben épült Körmendy Nándor tervei alapján. A bauhaus stílusú templom a modern egyházi építészet és egyházművészet iskolapéldája. Apszisának freskóit a római iskola jeles művésze Kontuly Béla, a baloldali mellékoltár Szűz Mária szobrát Antal Károly, a tabernákulum Angyali üdvözletét ábrázoló ajtaját Ohmann Béla, a szószék négy evangélistájának kerámiaképét Kovács Margit készítette. A főbejárati kapuzat feletti teret Szemereki Teréz három színes kerámiaképe díszíti. A kovácsoltvas munkák Schima Endre győri iparművész tehetségét dicsérik. A két világháború között megnövekedett erejű református gyülekezet 1927-ben a baptista pedig 1929-ben emelt templomot, illetve imaházat. A város hírnevét az 1920-1930-as évektől vendéglők sora, mozi és idegenforgalmat is vonzó strandfürdő növelte.

Az 1938. november 2-án kelt első bécsi döntés értelmében a Felvidék-túlnyomórészt magyar lakta területeit visszacsatolták hazánkhoz, és ezzel Komárom újra egy város lett. Az egyesített város a történelmi Komárom vármegye székhelye lett, amit Pozsony megye Magyarországhoz került területeivel megnöveltek. A hivatalok a déli városrészből visszaköltöztek az északiba. A második világháború után az északi városrész újra visszakerült Csehszlovákiához, s a déli ismét az önálló fejlődés útjára lépett.

A háborús esztendőkben, 1938-1945 között ismét egyesült a város. Azóta azonban, bár egymásra figyelve, ismét önálló életet él a két testvér, Komárom és a Szlovákiához tartozó Észak-Komárom. A második világháborút követő évtizedekben Komárom, mint határváros a nemzetközi árú és személyforgalom egyik hazai központjává vált, immár két országot összekötő közúti és vasúti hídja, s az M1-es autópálya révén.

Az elmúlt évtizedekben többszintes lakóházak, lakótelepek, vendéglők, szállodák, kempingek, üzletek sora épült a kiegyensúlyozottan fejlődő Komáromban. Idegenforgalmát megalapozta az 1965-ben 1263 m mélységben talált 58 °C-os gyógyvíz, mely gyógyulni vágyók ezreit vonza ide. A termálvizes gyógy- és strandfürdő, a télen-nyáron üzemelő uszoda egész évben fogadja bel- és külföldi vendégeit. A fürdő környéke alig néhány év alatt idegenforgalmi, szolgáltató központtá alakult. A város hangulatát századunkban emelt köztéri alkotások teszik vonzóvá. Így sétáink során találkozhatunk többek között Szandai Sándor Jókai Mór mellszobrával, Pándi Kiss János Kendőt lengető lány, Vilt Tibor Tanuló fiú és leány, Labocz Ferenc Zsezsemadár, Csúcs Ferenc Fáy András című műveivel. Figyelmet érdemel Zsákodi Csiszér János első világháborús, Szentgyörgyi István Radeczky-huszárok, valamint Csúcs Ferenc Tengerész-emlékműve éppen úgy mint a város főterén és utcáin elhelyezett római szarkofágok.



"Az erődök városa"

A komáromi erődrendszer történetét, végleges kialakítását a török, majd a napóleoni háborúk határozták meg. Mai formáját I. Ferenc osztrák császár és magyar királynak köszönheti, aki 1809-ben elrendelte, hogy a birodalom legnagyobb erődjévé építik ki Komáromot, mely szükség esetén 200.000 fős hadsereg befogadására képes. Az építkezések azonnal megkezdődtek és 1877-ig tartottak. Eredményükként létrejött a komáromi erődrendszer, melynek észak-komáromi (ma Szlovákia) tagjai az Öreg- és az Újvár, a vág-dunai hídfő, a Nádor- és Vágvonal; dél-komáromi tagjai a dunai hídfő (a Csillagerőd), az Igmándi és a Monostori erőd. Itt most az utóbbit ismertetjük részletesen.

Az 1848/49-es szabadságharc után közvetlenül, 1850-ben kezdődött az egész rendszer legnagyobb létesítményének, a várost nyugat felol védő, Monostori erődnek (német nevén: Fort Sandberg) a kiépítése, s 1871-ig tartott. Az építmény a Duna déli partján, mintegy a Nádor-vonal meghosszabbításában helyezkedik el. Méretei megközelítik az Öreg- és Újvár együttes nagyságát. Területe 58 hektár, a hozzá tartozó ún. "Árkász-táborral" együtt pedig több mint 67 hektár.

Az erőd maga egyetlen összefüggő épületegyüttes, melyben 14 épületrész különíthető el kb. 640 helyiséggel. Hasznos alapterülete több mint 34.000 m2, az épületek által lefedett terület pedig 39.000 m2. Az összes beépített térfogat 270.000 m3. Az adatok szerint 2.000 kőműves és 10.000 segédmunkás dolgozott itt. Az építéshez szükséges kőanyagot a néhány km-re fekvő süttői, tardosi és dunaalmási bányákból szállították a "császári és királyi lóvasúton".

Az erődöt osztrák hadmérnökök tervezték, a kor legmodernebb építészeti és hadászati elvei alapján. Ennek megfelelően épületeit és védműveit magas földtakarás védi. Kívülről - egyetlen pontját kivéve - nem is látható. A helyismerettel nem rendelkező látogató nyugodtan elsétál mellette, anélkül, hogy észrevenné. Csak a kapuhoz közeledve lehet felfedezni az erődöt, s udvarába lépve is csak a laktanya-jellegű épületek tárulnak elénk. A védművek belülrol is jórészt rejtettek.

A védelem fő ereje a sáncokon és az épületek tetején elhelyezkedő tüzérség volt. Az erőd közvetlen ostromának megakadályozását és a tüzérség védelmét szolgálta az erődöt csaknem teljesen körülvevő, 9 m mély, 9,5 m (5 öl) széles és kb. 1.800 m hosszú sáncárok. Ennek külső- és belső oldalában 1,9 m (1 öl) széles falazott, lőréses folyosók futnak. A külső kazamatákból járatkezdemények biztosították az aknák fúrását a vár előterébe. Az árok vonalvezetését oldalazó művek szakítják meg, melyek az árok hosszanti pásztázását, s a kereszttűz lövését is lehetővé tették.

Az erőd belsejébe érve, jobb kéz felől, a keleti szárnyon az istállókat, északi részén a földszinti legénységi épületet (ezt úgy építették, hogy szükség esetén 300 ágyas kórházzá lehessen átalakítani), az udvarba benyúlva az emeletes, alápincézett tiszti épületet pillanthatjuk meg; bal kéz felől pedig az egykori kantin, s a pékség helyezkedik el. A tiszti épület kivételével a helyiségek külső oldalai védőfolyosókhoz csatlakoznak, melyek vonalát, a sáncárokba beékelődve, nyugatról és délről egy-egy emeletes, azonos elrendezésű "bástya" (caponniere) töri meg. A külső kaputól a főbejáratig vezető utat oldalazó tűzzel az un. "Flankierungsthurm" fedezi. Ebben található az erőd legszebb helyisége, a boltíves pillérekkel tagolt levente oktatóterem.

Az erőd leghatalmasabb épülete a "Parancsnoki torony", a Duna felől látható, s egyben döbbenetes hatást kelt három szinten sorakozó, fenyegetően és üresen tátongó 78 ágyúlőrésével. Valószínűleg ez a látvány, s a benne sejthető lenyűgöző tűzerő ihlette meg azt, aki az erődöt a "Duna Gibraltárjának" nevezte. A maga korában ki is érdemelte ezt a nevet, mert képes volt a Dunát teljes egészében tűz alatt tartani és ezzel lezárni. Az erőd falai, boltozatai oltatlan mészbe rakott téglából épültek, külsejét mészkő cyklop-burkolattal borították. A nyílászárókat kővel keretezték, a lépcsőket süttői vöröskőből faragták. Végigtekintve az erődön mint építészeti produktumon, a kőműves és a kőfaragó munkák fölényes mesterségbeli tudásról vallanak: a csigalépcsők velünk együtt tekeredő-csavarodó téglaboltozata és az egyes helyiségek téglából rakott dongaboltozatainak látványa egyedülálló élményt nyújt. Külön tanulmányt érdemelne az erőd földműveinek - részben már az eredeti állapotába visszaállított - kialakítása. Bár az erődöt több mint négy évtizeden át a szovjet csapatok használták hagyományos lőszerek raktározására, viszonylag jó állapotban található.

A teljes (észak- és dél-komáromi) erődrendszer kerülete megközelíti a 15 km-t. A rendszer az utolsó hadrendi várak közé tartozik. Gyulafehérvárat 1911-ben törölték a hadrendből, így az utolsónak megmaradt két működő erődítmény Pécsvárad és Komárom. Béke idején az erődrendszer védelmét a 6. Vártüzér Ezred látta el, kb. 400 ágyúval. Az erőd udvarában és épületeiben 13 ásott kút található, ezek nagy részét már betemették. A szovjet csapatok kivonulása után közel két évig tartott az erőd tűzszerészeti felülvizsgálata. Megkezdődött a közművek kiépítése, majd a működéshez elengedhetetlen helyiségek felújítása. Konferenciaterem, őrszoba kialakítása, majd a volt kantinépületek felújítása következett. 1998 őszén nyílt a Komárom katonaéletét bemutató "Várak, erődök, katonák" című kiállítás, a Hadtörténeti Múzeum anyagából, mely mind a mai napig az erőd egyik fő attrakciója.

A létesítmény hasznosítására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Honvédelmi Minisztérium, a megyei és a komáromi önkormányzat valamint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság közhasznú társaságot hozott létre. A Kht. rendszeres kulturális programokkal népszerűsíti az erődöt, hangsúlyozva a létesítmény hadtörténeti, hadászati jellegét és szerepét. Hagyományőrző katonai egyesületek találkozói, rendhagyó történelemórák idézik a nagy történelmi eseményeket, melyeknek a város helyszíne és - a vár révén - fontos szereplője volt. A XIX. sz. végére felépült erőd teljes önellátásra rendelkezett be és a jelenleg folyamatban lévő legjelentősebb program célja a pékség helyiségeinek, kemencéinek felújítása, beüzemelése és rendeltetésszerű használatuk biztosítása.

Az erőd látogatásához előzetes bejelentkezés tehető, a rendezvényekről, programokról felvilágosítás kérhető a 34/540-580 vagy 34/540-581-es telefonszámon. Az 1848/49-es szabadságharc során a magyar kormány, látva Komárom jelentőségét, megbízta Klapka Györgyöt a vár megszerzésével. Klapka 1848. szeptember 29-én sikeresen végrehajtotta feladatát. Komárom ettől kezdve állandó császári ostromgyűrű alatt állt, ám híven bevehetetlenségi nimbuszához, a végsőkig tartotta magát. Védői olyan nagy eredményekre voltak képesek, mint az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat záróakkordjaként április 26-án a város körüli ostromgyűrű szétverése, s az osztrák seregek megfutamítása és az amúgy tárgyalni senkivel sem hajlandó Ferenc József egyezkedésre kényszerítése. Erre emlékeztet minden évben a Komáromi Napok ünnepi programsorozata.

Szőny

A régi-új társ Ószőny, Szőny sajátos, önálló szerepet játszik Komárom életében. Az oklevelek tanúsága szerint 1249-ben még az esztergomi érsek tulajdona. Alig két évszázaddal később azonban már a komáromi várbirtok része. Mátyás király uralkodásának évtizedeiben virágzó település, melynek területén még a római kori Brigetio jó néhány épülete látható. Nevét a honi történelembe 1627. szeptember 13-án írta be, amikor is a hozzá tartozó Forró-szigeten megkötötték az első majd 1642. március 19-én a második szőnyi békét. Fontos szerepet játszott a település az osztrák - török követjárások lebolnyolításában is. A török kiűzését követően a település gróf Zichy Miklós és felesége, gróf Berényi Erzsébet tulajdonába került. 1763. június 28-án földrengés, s ugyanebben az esztendőben árvíz is sújtotta Ószőnyt. A földrengés emlékére Bebo Károly szobrászművésszel 1764-ben szobrot emeltetett Berényi Erzsébet. Az 1764-ben elkészült alkotás ma is eredeti helyén látható, a misézésre is alkalmas parkban. Az 1763-as földrengésben elpusztult háromhajós ősi római katolikus templom utódja 1774 és 1777 között épült, későbarokk stílusban. Freskója és a budai ferences templom szószékével sok hasonlatosságot mutató szószéke valószínűleg Vogl Gergely festőművész és Bebo Károly építész munkája. Református egyházáról 1624 óta szólnak az írásos emlékek. Jeles lelkipászotra volt Alistáli György, aki 1674 és 1676 között szenvedett gályarabságot. Csuzi Cseh Jakab - szintén egykori gályarab - 1686 és 1692 között volt szőnyi lelkész. Gróf Berényi Erzsébet és a vármegye támogatásával 1787-ben készült el a település református temploma. Az 1848/49-es szabadságharc során Ószőny is sokat szenvedett. Az osztrákok ostromgyűrűjét űttörő honvédsereg 1849. április 26-án erős ágyútüzet zúdított Ószőnyre. Az elsődleges célpont a római katolikus templom, illetve annak tornya volt. A templomban és a környező házakban súlyos károkat okozó ágyúzást - a korabeli dokumentumok tanúsága szerint - Guyon Richard csak Hérics Nándor tábori lekész közbenjárására szüntette be. Az uradalom a 19. század végén gazdát cserélt. 1894-ben a határ egy része báró Solymosi László birtoka lett, aki azt leányának, gróf Gyürky Viktornénak adományozta. Ő építette 1912-13-ban a kastélyt, mely ma a Selye János Kórház otthona. A szép épület kovácsoltvas kapuja Török András kezemunkáját dícséri. A kastély kertjének növényritkaságai: a kocsányos tölgyek, a tornyos tölgyek, a páfrányfenyők, a húspiros virágú bokrétafa, s az oly szép téltemető int búcsút a várost elhagyó vendégnek.

Koppánymonostor

A 10-es úton Győr felől közeledve Komárom Városához, üdülőövezet, csinos lakóházak, a vasúti összekötőhíd, s a Monostori erőd fogadja a látogatót. Az út mellett az Ácsi erdőben az 1848/49-es szabadságharc Komárom környéki csatáiban elesett magyar hősök 1870-ben állított emlékműve, a gyönyörű Dunapart, s az Erdő-csárdánál védett növényritkaság, a téltemető fogadja a látogatókat. E területen a római korban őrtornyok vigyázták a határt, a középkorban pedig a Katapán nemzetség monostora adott otthont a Szent Benedek rend regulái szerint élő barátoknak. A monostor lakói a török elől menekülve, valószínűleg 1529-ben hagyták sorsára az épületeket. A rövid ideig hiteles helyül is szolgáló monostor romjai 1757-ben még felismerhető állapotban voltak. Helyén ma szivattyútelep áll. Emlékét a településrész elnevezése mellett a koppánmonostori apáti cím, s egy, az épületből fennmaradt kőoroszlán őrzi. Ez utóbbit a Klapka György Múzeum őrzi. Koppánmonostor jeles műemléke az 1709-ben állított Nepomuki Szent János barokk szobor. A török utáni időkben csak az 1740-es évektől kezdve népesült be újból. Ekkoriban a módosabb komáromi gazdák szőlőskerteket telepítettek, présházakat építettek ide. Első lakói vincellérek voltak. Igazi fénykorát azonban, jó egy évszázaddal később a reformkorban, majd az 1900-as évek második felétől számíthatjuk. A 19. századi monostori szőlőskertek közül kiemelkedő szellemi vonzereje miatt külön is említést érdemel Beöthy Gáspár - Beöthy Zsigmond költő és Beöthy László író édesapja -, valamint Szarka János táblabíró aziluma. Az előbbiben a Beöthy fivérek, id. Szinnyei József akadémikus, jeles bibliográfus és a nemzet nagy mesélője Jókai Mór, míg az utóbbiban Vörösmarty Mihály, Bajza József, Vachott Sándor, Vas Gereben, és Petrichevich Horváth Lázár fordult meg gyakorta. A századelőn hasonló szerepet töltött be Tuba János (1855-1924) - Komárom város főjegyzője, országgyűlési képviselője, a Komáromi Lapok alapítója, a híd megépítésének kezdeményezője - kertje és villája. Az épület ma római katolikus kápolnaként szolgál. A festői környezetben épült régi és új épületek, nyaralók Komárom városának egyik legszebb látványát villantják elénk.



Városunk híres szülöttei

ALAPY GÁSPÁR (1880-1945) ősi Komárom megyei család sarjaként Észak-Komáromban született. Tanulmányai elvégzése után 1907-ben kezdett el dolgozni az észak-komáromi városházán. 1921-ben Dél-Komáromba jött, ahol bekapcsolódott a város vezetésébe 1922-től helyettes, majd 1928-től kinevezett polgármesterként. Városépítő tevékenysége során virágzó kisváros alakult ki. Népszerűségének köszönhetően és érdemeinek elismeréseként 1939. július 15-től az újra egyesített Komárom polgármestere. 1944 augusztus 31-én nyugdíjba ment. 1944. október 17-én letartóztatták a nyilasok, a Csillagerődbe, majd Dachauba hurcolták ahol mint a 136708 számú fogoly halt meg 1945. február 5-én. A legnehezebb időkben is ki merte jelenteni: "Én esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom."

ALAPY GYULA (1872-1936) író, újságíró, levéltáros Észak-Komáromban született. 1900-ban Komárom vármegye fő-levéltárosává nevezték ki, így alkalma volt Komárom vármegye középkori okleveleit összegyűjteni. 1910-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Szépirodalmi, történelmi és archeológiai tanulmányokat folytatott. Az 1911-ben megalakult Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület főtitkára volt. Számos lapot szerkesztett (Múzeumi Értesítő, Komáromi Újság, Komáromi Lapok stb.). Csaknem 40 évig meghatározója volt Komárom szellemi életének.

ANGYAL KÁLMÁN (1900-1965) a szlovákiai Nagymegyeren született. 1926-ben elvégezte a budapesti Képzőművészeti Főiskolát. 1927 novemberében kezdett el rajzot tanítani a komáromi Magyar Királyi Állami Polgári Fiú-és Leányiskolában (ma: Petőfi Sándor Általános Iskola) és itt dolgozott 1965-ig. A komáromi szaktanács járási titkárságán belül 1948-ban megalakult művészeti-csoport alapító tagja és művészeti vezetője, majd az 1950-ben megalakult Komáromi Képzőművészeti Szakkör vezetője volt. Tanítványai közül több neves művész került ki. Képeivel helyi, megyei és országos kiállításokon vett részt. Több mint 30 évig volt Komárom kulturális életének meghatározó személyisége. Dél-Komáromban 2002 januárjában rendeztek emlékkiállítást műveiből.

ANKER ALFONZ (1925-1979) a komáromi postagalamb egyesület alapítója, genetikus. Édesapja a komáromi méntelep parancsnoka volt. 1949-ben megalapította a Komáromi Galambsport Egyesületet. Hivatásos állatnemesítőként tudományos alapossággal művelte a postagalamb-tenyésztést és más állatok nemesítését. Tudományos munkásságáért 1976-ban Eötvös-díjat, 1997-ben posztumusz Parlamenti Emlékérmet kapott.

ÁCS LAJOS (1938-1959) Komárom 1956-os mártírja. 1956. október 30-án nemzetőrnek állt. Bekapcsolódott a Szelepcsényi István-féle szervezkedésbe. 1959. szeptember 8-án "ellenforradalmi" szervezkedés miatt végezték ki. Emléktáblája az egykori Ács vendéglő, a mai Béke Szálló falán található.

BARANYAI JÓZSEF (1876-1951) könyvtáros, író, publiciszta Kamocsán született. Komáromban és Pápán végezte a gimnáziumot, majd Pesten jogi tanulmányokat folytatott. 1906-1945-ig Komárom város könyvtárosa volt. Könyvtárosként fáradhatatlanul kutatta Komárom történetét. Nevéhez fűződik többek között a komáromi színészet, a nyomdászat és a Komárom megyei fejedelemjárás stb. feldolgozása. Számos lap és kiadvány szerkesztője (Komáromi Újság, Komáromi Lapok, Komáromi Kalendárium stb.). 1945 után megfosztották állásától, Tany községben rokonainál élt haláláig.

BERÉNYI ERZSÉBET (1714-1796) ősi nemesi családból származik. 1737-ben férjhez ment gróf Zichy Miklóshoz, aki a szőnyi uradalom tulajdonosa volt. 1758-tól, férje halála után egyedül irányította a birtokot. Birtoklása alatt Szőny soha addig nem tapasztalt ütemben fejlődött.

BOROSS MIHÁLY (1815-1899) Ószőnyben született. Pápán jogot, Pesten orvostant hallgatott. Székesfehérváron telepedett le. Az 1848-as szabadságharcban Fejér megye másodalispánja, ezért a világosi fegyverletétel után családjával a komáromi várba menekült és itt kapott menlevelet. Szabadságharcos emlékeiről szólnak az "Élményeim 1848-1861" és a "Gyásznapok a magyar szabadságharc történetéből" című írásai. 1851-1855-ig Josefstadtban ült börtönben. 1860-ig Pesten, majd újra Fehérváron élt, ahol járásbírónak nevezték ki. Számos folyóiratot szerkesztett. Nyugalomba vonulása után Sárbogárdon halt meg.

CZIBOR ZOLTÁN (1929-1997) a magyar labdarúgás egyik legnevesebb egyénisége, a legendás Aranycsapat tagja, Komáromban kezdte pályafutását. A rendszerváltás után hazatelepült Barcelonából és szívós munkabírásának, széles körű sportkapcsolatainak eredményeként megalapította a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. Komárom városa 1999-ben a Városi Sporttelepet nevezte el róla, 2001-ben pedig a Klapka György Múzeum kihelyezett kiállításaként a sporttelep irodájában megnyitotta a Czibor Zoltán emlékszobát. Élete során számos kitüntetést vehetett át a magyar futballban nyújtott elévülhetetlen érdemeiért.

EGRESSY BÉNI (1814-1851) színész, zeneszerző, dalszövegíró, népdalgyűjtő. 1842-ben feleségül vette a komáromi származású Kőnig Rózát.1843-ban megzenésítette a Szózatot, 1844-ben megírta a Hunyadi László szövegkönyvét. 1848-ban közhonvédként vonult harcba a magyar szabadságért. 1849 júniusától a komáromi várban teljesített szolgálatot mint a helyőrségi II. Hadtest zenekarának igazgatója, főhadnagyi rangban. Emellett részt vett a Komáromi Lapok szerkesztésében, melyben saját verseit is megjelentette. Augusztusban megírta a Klapka indulót (szövegét később Thaly Kálmán írta). A szabadságharc után megverselte Katona József Bánk bánját, s biztatására Erkel Ferenc zenét szerzett hozzá. Másfél évi betegeskedés után 1851-ben hunyt el. Sírja a Kerepesi temetőben található.

GÉVAY ANTAL (Antonius Joannes Gevay) (Komárom, 1797. június 6. – Bécs, 1845. július 9.) orientalista, az MTA tagja. Apja Antonius Joannes Gevay (az anyakönyvi bejegyzés szerint civis, Apothecarius), anyja Eleonora Schmidt. Tanulmányainak befejezése után - elvégzett filozófiai és megkezdett jogi tanulmányok után - Széchenyi Pál gróf gyermekeinek nevelője kilenc éven át. 1823-ban rövid ideig a bécsi Obersthofpostamt gyakornoka, 1826 novemberétől újra ott volt alkalmazásban. 1830 áprilisa után vette feleségül Johann Baptist von Pasqualati özvegyét, Francisca Thorent osztrák bárónőt, akinek társadalmi helyét mutatja, hogy maga Alfréd Ameth (1819-1897), a levéltár későbbi igazgatója is igen melegen emlékezett meg róla emlékirataiban. Gévay 1827 december -1838 között az Udvari Könyvtár negyedik írnoka (scriptor), 1838-1841 között harmadik írnok. 1836-tól már segédkezett a HHStA-ban, de csak 1841. január 7-én került a levéltár állományába mint második levéltárnok. Felvételekor Moritz Dietrichstein gróf külön kiemelte Gévay kiterjedt nyelvismeretét: "Tizenkét év tanulás után beszélt latinul, franciául, olaszul, spanyolul, angolul, értett portugálul,svédül, szótárral olvasott dánul, hollandul, újgörögül. Négy éve kezdte el a keleti nyelveket tanulni, a perzsát már tökéletesen bírta ekkor, az elmúlt nyáron pedig a törököt kezdte el tanulni, Hammer-Purgstall igen kedvező bizonyítványt adott róla." Az állást a főkancellárnak köszönhette. Időközben Győr és Komárom megyék táblabírájaként tevékenykedett. Gévay Antal nevéhez fűződik például a Türkei I. (Turcica) felállítása, az oda tartozó darabok áthelyezése, ill. jórészben az Ungarische Akten (Hungarica) rendezése. Már az 1830-as évek elején a perzsa, török és magyar nyelvek összehasonlításával foglalkozott. Célul tűzte ki, hogy a diplomáciai iratok és a követségek emlékiratainak segítségével feltárja a kevésbé ismert török-magyar kort. A magyar történelemre vonatkozó cikkeket és okleveleket tett közzé a bécsi Literarischen Jahrbücherben, a Tudományos Gyűjteményben és a Tudományos Tárban, a Régi Magyar Nyelvemlékekben ismertette a Huszita-bibliát is tartalmazó bécsi kódexet. Ő találta meg először Szerémi Györgynek a mohácsi vésszel foglalkozó, elveszettnek hitt kéziratát. Több műve kéziratban maradt, mint például a mohácsi csata közvetlen következményeit bemutató oklevélgyűjteménye. Történeti műveiért a Magyar Tudományos Akadémia 1831. február 17-én választotta levelező tagjává. Ezekben az években már sokat betegeskedett, 1844 nyarán hosszabb egészségügyi kúrára utazott, kiújuló gégebaja miatt nem tudott beszélni. Hagyatéka 1927-ban a Magyar Országos Levéltárba került (128, 1 doboz), illetve cédulái részben a HHStA használaton kívüli segédletei között maradtak.

HARMOS KÁROLY (1879-1956) Somogy községben született. 1902 és 1908 között külföldön tanult festészetet. 1910 és 1943 között a komáromi bencés gimnáziumban rajztanári állást töltött be. 1911-ben bekapcsolódott az akkor megalakult Jókai Egyesület munkájába és többek között alapító tagja volt a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályának (JESZO) 1924-ben. Ennek keretében helyi és felvidéki kiállításokat rendeztek, előadásokat szerveztek. 1920-ban indította el művészeti rajziskoláját, amelyben számos, később nemzetközi hírűvé vált komáromi festőművész kezdte pályafutását. Művészete összetett és ellentétes volt: a fantasztikus mesevilág mellett a jelenkorból merítette témáit. Ezen kívül foglalkozott grafikával, illusztrációval, reklámfestéssel, készített freskót, oltárképet, ipari formaterveket és karikatúrákat. Észak-Komáromban 2000 őszén nyílt emlékkiállítás műveiből.

JÓKAI MÓR (1825-1904) Észak-Komáromban született. A magyar romantikus regényírás legjelentősebb képviselője. A pápai református gimnázium elvégzése után Kecskeméten jogot hallgatott. Megszerezte az ügyvédi oklevelet, de első regényének a sikere után az írói hivatásnak kötelezte magát. Tevékeny szerepet vállalt a forradalom és szabadságharc eseményeiben. Komárom történelmi hagyományai inspiráló erővel hatottak irodalmi munkásságára. Éppen ezért számos regényének színhelye és cselekménye fűződik szülővárosához. Ifjúkori képzőművészeti tevékenysége is jelentős, s ezt a Klapka György Múzeum Képíró-szépíró címmel 2000 tavaszán rendezett időszaki kiállításán is megtapasztalhattuk.

KÁLLAY ÖDÖN (1879-1960) Új-Szőnyben született. 1901-től 40 éven át az ószőnyi községházán dolgozott. Munkája mellett egész életét hihetetlenül gazdag történelmű faluja szellemi és tárgyi öröksége megismerésének, felgyűjtésének szentelte. Megírta Szőny történetét. Brigetio-gyűjteménye a legnagyobb fennmaradt egységes magyarországi antik gyűjtemény. Jelenleg a tatai Kuny Domokos Múzeum tulajdona.

KECSKÉS LÁSZLÓ helytörténész a történelmi Komáromban született, ősei városukat védő végvári harcosok, naszádosok, hagyományaikat őrző, Európát járó szekeresgazdák voltak.
Iskoláit Komáromban végezte, 1931-ben érettségizett a helyi gimnáziumban. Érettségi után a városháza számviteli osztályán dolgozott. 7 évi katonaság, másfél évi hadifogság, majd kitelepítés után Dél-Komáromban talált otthonra. Igazi hivatását Komárom kulturális életének fényesítésében találta meg. A komáromi Klapka György Múzeum alapítója (1965) és vezetője haláláig. Számos helytörténeti tanulmány és könyv szerzője, hogy csak a legfontosabbakat említsük:Komárom története (1973),Komáromi mesterségek (1978), Komárom az erődök városa (1984, 1993), Komárom (1985). A Múzeum és a Múzeumbarát Kör vezetése, a tárgyi emlékek gyűjtése, a helytörténeti tanácsadások mind azt szolgálták, hogy bemutassa a közösség alkotó-formáló erejét, megteremtse a polgárok közéleti tudatát. Jelmondata: "Ne csak szeresd, tudd is, miért szereted szülőföldedet!"

KLAPKA GYÖRGY (1820-1892) kiváló tüzértisztként a bécsi magyar testőrségnél, majd a 12. határőr ezrednél szolgált. 1848-ban honvédségi szolgálatra jelentkezett. 1849. május 28-tól október 2-ig tábornoki rangban a komáromi vár parancsnoka volt. A várat csak megfelelő feltételekkel adta át a császáriaknak. A szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. A kiegyezés után hazatért és országgyűlési képviselő lett. Emlékiratai értékes forrásai a szabadságharc és az emigráció történetének.

THEODOR KÖRNER (1873-1957) Új-Szőnyben született, ahol édesapja katonatiszt volt. Ő maga szintén katonaként kezdte a pályafutását, s csak az I. világháború után kezdett politizálni. 1923-34-ig a szociáldemokrata párt parlamenti képviselője. Minden erejével küzdött Ausztria Németországhoz csatolása ellen. 1945-1951-ig Bécs polgármestere, 1951-1957-ig az Osztrák Köztársaság elnöke volt.

KULTSÁR ISTVÁN (1760-1828) író, szerkesztő Észak-Komáromban született és ott is kezdett el tanítani. Később Szombathelyre helyezték. Jelentős volt kiadói tevékenysége. Nagylelkűen támogatta a magyar színészetet. 4000 kötetes könyvtárát 1827-ben Komárom vármegyének ajándékozta.

LEHÁR FERENC (1870-1948) Észak-Komáromban született. Édesanyja régi komáromi nemesi család tagja volt, akivel édesapja katonakarmesterként ismerkedette meg. Lehár szintén katonakarmester volt. Zeneszerzői pályafutását operettek komponálásával kezdte. Élete nagy részét Bécsben töltötte, majd élt Berlinben és Zürichben is. A század eleji operett egyik legkiválóbb képviselőjeként az egész világon meghódította az operett kedvelőket.

LENHARDT GYÖRGY (1901-1977) Észak-Komáromban született. A bencés gimnáziumban Harmos Károly tanítványa volt. A Budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult, majd hazatérve a JESZO alapító tagja lett. A trianoni békekötések után családjával Dunaalmásra költözött és az Almásfüzitői Timföldgyárban kapott munkát. Nyugdíjba vonulása után a tatai múzeum restaurátora lett. Az 1930-as évektől gyűjtötte lakóhelye régészeti emlékeit. Műveiből Dél-Komáromban 1997-ben rendeztek emlékkiállítást.

NAGY MÁRTON (1901-1990) Észak-Komáromban született. 1920 és 1923 között a Budapesti Iparművészeti Iskola hallgatója. Hazatérése után egy ideig Harmos Károly tanfolyamán asszisztált. A JESZO alapító tagja. A második világháború után feleségével együtt áttelepítették Magyarországra. 1955-ben Dél-Komáromban helyezkedett el rajztanárként, és tanítás közben pedagógiai diplomát szerzett. 1965-ben ment nyugdíjba a volt Klapka György Általános Iskolából. A szegénysors komáromi festőjeként is emlegetik. Műveiből Dél-Komáromban 2001 őszén rendeztek kiállítást születésének 100. évfordulója alkalmából.

PATAY LÁSZLÓ (1932-2002) festőművész Észak-Komáromban született. Örsújfalun laktak, ahonnan a második világháború után Kismegyerre telepítették a családot. A budapesti Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Barcsay Jenő utódaként művészeti anatómiát tanított. Táblaképei szinte a világ minden táján megtalálhatók, köz-és magángyűjteményekben. Nagy számban festett egyházi falképeket. Számos egyéni és csoportkiállításon vett részt itthon és külföldön egyaránt. Munkásságát, tehetségét, elhivatottságát Munkácsy-díjjal, Tornyai-plakettel, Érdemes művész kitüntetéssel, II. János Pál pápától Pro Ecclesia et Pontifice-díjjal jutalmazták. Tagja volt a Tudományok, a Művészetek és az Irodalom Európai Akadémiájának, valamint a Magyar Művészeti Akadémiának. Műveiből Dél-Komáromban 1998-ban rendeztek kiállítást.

PÁLFFY MIKLÓS (1552-1600) 1584 -től haláláig volt a komáromi vár főkapitánya. A legjobb tudása szerint igyekezett előmozdítani a kiemelkedő stratégiai fontosságú vár megerősítését. Komárom hadászati jelentőségét növelte a tény, hogy a Vág Komárom feletti szakaszán hadihidat veretett. Kijavította a komáromi várat, megépíttette a dunai és a Vág-dunai palánkokat és megszervezte a Csallóköz védelmét. Számos török ostromot vert vissza sikeresen, köztük Szinán basa 1594. évi félelmetes ostromát.

RAUSCHER GYÖRGY (1902-1930) Dorogon születetett. Egyéves korában családjával Komáromba költözött, ahol édesapja körorvosi állást kapott. Grafikai és festészeti tanulmányait a komáromi bencés gimnáziumban, Harmos Károly növendékenként kezdte meg. Érettségi után Bécsben tanult, majd képzőművészeti tanulmányokat folytatott a Budapesti Képzőművészeti Akadémián. 1927-ben Berlinbe költözött, ahol a társasági és a művészvilág nagyjait festette meg. Ezt követően Nizzában, majd Párizsban élt. Az új tárgyiasság nevű művészeti irányzat legkiemelkedőbb hazai képviselője szülővárosában halt meg. Fivére, Rauscher László tulajdonában volt művei hagyatékilag a komáromi Klapka György Múzeum tulajdonába kerültek. Dél-Komáromban 1996-ban, Észak-Komáromban 2000-ben rendeztek emlékkiállítást.

RÁFAEL GYŐZŐ 1900-ben született Észak-Komáromban. Harmos Károly tanítványa volt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1929-ben a Közel-Keletre ment. Mintegy 10 évig élt Libanonban, ahol dolgozott restaurátorként, festőként. Paloták, szállodák felújítását, művészeti kialakítását végezte. Nevéhez fűződik a bejrúti parlament freskóinak elkészítése. 1940-ben hazatért, Erdélyben és a Balatonnál dolgozott. A II. világháború után számkivetett lett, s csak 1965-ben térhetett újra vissza a művészvilágba. Ekkor már főleg nonfiguratív festményeket készített. 1981-ben halt meg Budapesten. Dél-Komáromban 1996-ban volt kiállítása.

SÁRKÁNY FERENC (1867-1927) Észak-Komáromban született régi komáromi nemesi család sarjaként. Iskoláit Komáromban és Győrben végezte, majd Budapesten tanult jogot. 1889-ben megyei aljegyző lett, majd 1891-1912-ig Komárom törvényhatóságú város rendőrkapitánya volt és ebbéli tisztjében további megbecsüléseket szerzett magának. Számos társadalmi funkciót töltött be. 1912-ben a munkáspárt képviselője lett. 1915-től az Országos Hadigondozó Hivatal vezetője miniszteri tanácsosi pozícióban. Súlyos cukorbetegsége miatt 1925-ben vonult nyugalomba. Nevéhez fűződik 1901-ben a Nepomuki Szent János szobor Koppánmonostorra helyezése.

SCHMIDTHAUER ANTAL (1816-1880) gyógyszerész Nagyberecsken született. 1843-ban költözött Komáromba, ahol megvette az 1789-ben alapított "Megváltó" (Salvator) gyógyszertárat. 1863-ban megvásárolta a Nagyigmánd község határában felfedezett keserűvíz-források területét és megalapította az Igmándi Keserűvíz Kútvállalatot.

SCHMIDTHAUER LAJOS (1853-1943 ) gyógyszerész Észak-Komáromban. született. 1873-ban szerzett gyógyszerész oklevelet Budapesten. Először édesapja mellett kezdett dolgozni, majd 1880-ban átvette a gyógyszertár és a keserűvíz-telep vezetését. Nevéhez fűződik az Igmándi keserűvíz nagybani árusítása és a dél-komáromi palackozó-és elosztótelep létrehozása, ahol 1962-ig folyt a munka.

ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830-1913) bibliográfus, irodalomtörténész, könyvtáros Észak-Komáromban született. A szabadságharc idején honvédként a komáromi várban szolgált. Emlékeit a "Komárom 1848/49-ben" című dokumentatív erejű könyvében írta meg. Megszervezte a Magyar Nemzeti Múzeum Hírlaptárát és a Magyar írók élete és munkái című kötetfolyamában mintegy 30.000 írót dolgozott fel lexikális igénnyel. Szorgalmával érdemelte ki a "Gőz-hangya" nevet.

TAKÁTS SÁNDOR (1860-1932) piarista tanár, történetíró Észak-Komáromban született. Könyvei főleg a török háborúk korával foglalkoznak, de számos komáromi tárgyú, Komárom és környéke történetét feldolgozó publicisztikája ismert. Munkássága elismeréseként az MTA és a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Szívesen tartózkodott szülővárosában, gyakran kereste fel Erzsébet-szigeti kertjüket.

DR. TOÓTH ZSIGMOND (1879-1928) Észak-Komáromban született. 1914-ben jogtudományi államvizsgát, majd államtudományi doktorátust szerzett Budapesten. 1914-ben kezdett el dolgozni a Polgármesteri Hivatalban. 1919-ben magyar Komáromba jött, hogy kézbe vegye az önállóvá lett város igazgatását. Kezdetben mint helyettes polgármester, majd 1925-től mint tanácsnok. Számos társadalmi funkció betöltője. Sírja a dél-komáromi temetőben található.

TUBA JÁNOS (1885-1920) tősgyökeres komáromi családból származik. Aljegyzőként kezdett dolgozni a komáromi városházán. 1880-ban alapítója volt a Komáromi Lapoknak és ezzel egy csapásra bekerült a közélet forgatagába. Főjegyző lett, majd 1892-től a Komárom-vidéki takarékpénztár igazgatója és 1905-ig Komárom országgyűlési képviselője volt. Kezdeményezője volt az állandó dunai vashíd felépítésének és a Klapka-szobor felállításának.

ZSOLT BÉLA (1895-1949) Új-Szőnyben született. A komáromi bencés gimnáziumban, majd a budapesti egyetemen tanult. A magyar publicisztika számára Bródy Sándor fedezte fel. Több polgári radikális lap újságírójaként dolgozott (Világ, Magyar hírlap, Toll). Színdarabjai, regényei, cikkgyűjteményei bizonyítják rendkívüli munkabírását. A polgári radikalizmus egyetlen itthon maradt képviselője. 1942-ben munkaszolgálatra vitték Ukrajnába, majd 1944-ben Németországba. 1945-ben tért haza. Villámcsapás című önéletírásában enyhén karikírozott hangnemben ír szülővárosáról.




Megnézem Koppánymonostor városrész honlapját