A komáromi jegesúszó, aki bekerült a Guiness Rekordok könyvébe, korosztályában megnyerte a világbajnokságot, most pedig az Alcatraz-szigetre készül, hogy San Franciscoba ússzon át a cápáktól hemzsegő hideg vízben. Emellett már a következő világbajnokságra készül. Plavec Péterrel beszélgettünk.
1904-ben Gyürky Viktorné Solymosy Irma bárónő az apjától, Solymosy Lászlótól örökölte, az akkor már 7200 holdas szőnyi területet, ahol 1911-ben új kastélyépítésbe fogott. Ez az épület ma kórházként szolgál, mely 1946. február 8-án állt az egészségügy szolgálatába. Az impozáns épület történetéről Pokornyi Gábor, a Klapka Györg Múzeum történésze mesélt nekünk.
A balett gyökerei az ókorba nyúlnak vissza; különféle változatait a kultúra történetének valamennyi korszakában megtaláljuk. A 16. századtól kezdődően Itáliában és Franciaországban kialakult dramatizált táncot jelenti. Süll Tamás az észak-komáromi Egressy Béni VMK-ban hetente két alkalommal, három korcsoportban tart balettoktatást.
Németh Nikolett versenytáncos járt stúdiónkban, akitől többek közt azt is megtudtuk, hogy standard és latin táncoktatást szeretne indítani a komáromi gyerekeknek. A tánc jótékony hatásairól, korábbi sikerekről, jövőbeli tervekről és az induló tanfolyamról is beszélgettünk.
Talán senki nem tudja, hogy a bőrhímzés, Kovács Ildikó, népi ipraművész találmánya, akinek alkotásait már számos rangos elismeréssel díjazták. A napokban vele beszélgettünk.
Megújul és turisztikai céllal bővül az a korábbi ZöldKomárom kiadvány, amely Észak- és Dél-Komárom természeti értékeit, élővilágát és természetvédelmi területeit mutatja be.
A mérkőzéssorozatot február első hétvégéjén rendezték meg Algyőn, ahol a komáromi Jókai öt csapatért is izgulhattunk. A több száz diákot megmozgató sportesemény számos parádés pillanatot hozott.
Ha február 2-án a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hosszan tart a tél. De ha borús az idő, akkor lassan már vége a télnek.