A csoport tagjai egyrészt a termelőket szeretnék támogatni és segíteni, valamint meg szeretnék szervezni, hogy a vásárlók könnyebben jussanak hozzá a helyi portékákhoz.
Vajon milyen élet várt a szabadságharcból hazatérő huszártisztekre és bakákra? Hogy teltek azoknak a mindennapjaik, akik szinte mindenüket elveszítették a háborús éveket követően? Többek közt ezekre a kérdésekre is válaszokat kaphatunk a soron következő kiállításon, a Brigetio Látogatóközpontban.
Az idei versenyen összesen 81 fagylaltkülönlegesség verseng a díjakért. A fagylaltokat kiváló cukrászmesterekből álló Szakmai zsűri, Közönség zsűri és a Szakmai Szervezetek zsűrije értékeli.
Az idei versenyen összesen 81 fagylaltkülönlegesség verseng a díjakért, emellett szórakoztató családi és zenés programok várnak mindenkit a Jókai ligetben.
Kiváló előadókkal, nagyszerű hangulattal, csodálatos környezettel várják a jelentkezőket az idei Fenyves Szabadegyetem szervezői. Jelentkezni a szabadegyetem összes internetes platformján lehet, ahol számos információt is találnak az érdeklődők.
Az Év Fagylaltja Versenyen délelőtt az elmúlt évek győztes versenyfagylaltjait, míg délután, a július 7-ei pénteki versenyre nevezett 81 fagyit kóstolhatják meg az érdeklődők!
Versenyzőink K-1 szabályrendszerben léptek a kötelek közé. Nyári László kadét, 75 kg-ban az 1. helyet, míg Bali Dávid felnőtt 70 kg-ban a 3. helyet érte el!
Ismét színes programmal lepte meg a közönséget a komáromi Vivace Zenei Egyesület, akik június 25-én a egy egészen különleges produkciót hívtak meg a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házba.
Többek közt gyertyafényes tárlatvezetéssel várták az érdeklődőket a múzeumok éjszakáján a Brigetio Öröksége Látogatóközpontba, de remek programok zajlottak az erődökben is.