Hírek



2023. 10. 13.
A tizenhárom aradi vértanúra emlékezett Komárom

Az Aradi Vértanúk Emléknapján együtt emlékezett a város az Igmándi úti emlékműnél, ahol a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai adtak lélekemelő emlékműsort.

(FOTÓ: Az aradi vértanúkra emlékeztünk)

A megjelenteket Gál László, Latinovits-díjas versmondó köszöntötte, majd Béhr Márton, a Komáromi Jókai Színház színművészének szavalata után a petőfis tanulók idézték fel az 1849. október 6-i eseményeket.

- Ezen a napon, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc tizenhárom tábornokát, a hadijogot lábbal tiporva végezték ki Aradon – hangsúlyozta ünnepi beszédében Molnár Csabáné, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója

A rendezvény végén, dr Molnár Attila, Dél-Komárom és Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere, valamint a résztvevők, főhajtás mellett helyezték el az emlékezés koszorúit.

Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt (12 tábornok és 1 ezredes - Aulich Lajos
Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Vécsey Károly gróf, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Schweidel József)
, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár ezen honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.

Az 1890. október 6-i aradi megemlékező ünnepségre a turini száműzetésében, fonográfhengerre is rögzítették Kossuth Lajos ünnepi beszédét, a hengert elvittek Aradra is és ekkor hallották először az emigrációban élő Kossuth hangját az aradi megemlékezők: „…nem borúlhatok le a magyar Golgota porába…”.