Az új óvodai programot a Buzánszky Alapítvány támogatja. A közelmúltban a Selye János Egyetem Pedagógiai Karán az óvó-és nevelőnő hallgatók is megismerkedhettek az új eszközökkel és lehetőségekkel.
Sági Szilárd ezúttal a Pingvin étterembe látogatott el, majd a Jánoska cukrászdában megkóstolta a Komáromi kisleányt és az idei döntős cukormentes tortát is.
Nem véletlenül esett ismét a szőnyi tóra a KEMHESZ választása, hiszen a Kórház tó olyan adottságokat és környezetet biztosít a résztvevők számára, ahol minden versenyszám gond nélkül lebonyolítható. A három korosztály négy versenyszámban mérkőzik meg egymással.
Az időjárás ugyan nem volt kegyes a Brigetio Gyógyfürdő első rendezvényének napján, így a gyereknapot el kellett halasztani. A várva várt meleg azonban megérkezett, így ma már minden bel - és kültéri medence várja a strandolókat.