A politikust 1999-ben, 2002-ben és 2006-ban is megválasztották Komárom polgármesterévé. Zatykó Jánost Komárom Város Önkormányzata és a SOLUM Zrt. saját halottjának tekinti.
A csodajárgányok közt olyan unikumokkal is találkozhattunk többek közt, mint egy 1953-as gyártmányú Citroen, egy 1926-os Jeep motorkerékpár, de ott volt az a DeLorean autó is, mely a Vissza a jövőbe! című film alapján vált világhírűvé.
Az elmúlt hétvégén olyan közismert zenészek léptek színpadra, mint a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Valmar, Majka, az R-Go, Manuel, a Neoton Família és Demjén Ferenc.
A női futók közül a 10 kilométeres távon ismét Filó Zita szakította át először a célszalagot, míg a férfiak közül egy Debrecenben élő kenyai futó, Albert Kipkorir Tonui ért először célba.
Május 8-án délelőtt 11 órától várják a véradókat a Generációk Házában, egészen este 18 óráig. Ezen kívül számos program szervezése és kivitelezése is folyamatban van.