Herold Ferenc komáromi kertészmérnök mutatta be újonnan megjelent Hortenzia kézikönyv című kötetét, a Mozaik Könyvesbolt és Kávézóban összegyűlt közönség előtt.
Képzeletbeli, délkelet – ázsiai túrára invitálta a közönséget dr. Pázmány Péter, aki a Jókai Mór Városi Könyvtárban tarott izgalmas előadást nem mindennapi kalandjairól.
Márciusban kezdetét veszi a Petőfi Tavasz elnevezésű rendezvénysorozat, melynek részleteiről Zsédenyiné Horváth Krisztinát, a Petőfi Sándor Művelődési Ház szakmai vezetőjét kérdeztük.
Proczeller Tamást, a Komáromi Tourinform Iroda vezetőjét, a márciusi programokról, a már mindenki számára elérhető komáromi kártya előnyeiről és a komáromi turizmus helyzetéről kérdeztük.
Kerekasztal beszélgetésre várták a kis- és középvállalkozókat február 23-án a Komáromi Vállalkozásfejlesztési Központba. A konferencián több fontos téma is terítékre került a színvonalas előadások révén.
Február 23-án, délután 17 órától emlékeztek meg városunkban a kommunista diktatúrák áldozatairól a Generációk Házában. Az est folyamán az Őrzők együttes, Torz Isten című zenés-verses összeállítását hallgathatta meg a közönség.
Éves közgyűlésre hívta össze tagjait a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Nappali Intézménye, ahol a vezetőség többek közt beszámolt az éves munkáról, a pénzügyi feladatokról, majd a megjelentek új tisztségviselőket is választottak.
A közelmúltban, a minden élők útjára lépő népi iparművészre, a szőnyi művelődési ház korábbi szakmai vezetőjére, Nyikus Annára emlékeztek február 24-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban, a Reneszánsz napon.
Számos helyi civil és különféle szervezet is szerszámot fogott február 24-én, hogy ismét megtisztítsák a szőnyi kórház kertjét. A park szépítésének reggel 9 órakor közel 60 ember látott neki.
A Komáromi Kreatív Garázs nagy szeretettel várja az alkotni vágyó, kreatív érdeklődőket. A részletekről Mikó Adrienn és Horváthné Szikotnyi Krisztina foglalkozásvezetőt kérdeztük.