A tengeren szenvedett és meghalt magyar tengerészekre emlékeztek a Monostori Erődben, a Duna Bástya mellett található, Fiumei világítótornyot ábrázoló emlékműnél április 25-én.
A nagy hagyományokra visszatekintő napon, a magyar csapat, angolok feletti 7:1-es győzelméről, az 1954-es világbajnoki döntőről és a Zakariás 100 emlékévről is megemlékeztek a résztvevők.
Megannyi érdekes mesebeli lénnyel találkozhattak a Petőfi Iskola alsótagozatos tanulói április 25-én a yermekkönyvtárban, ahol Rutkai Bori mutatta be könyveit a legifjabb közönségnek.
Huszonkilencedik alkalommal hívták össze április 25-én Komáromban azt a hagyományos történész konferenciát, amelynek első alkalommal adott otthont a Brigetio Öröksége Látógatóközpont.
Próba címmel nyílt meg április 22-én a Komáromiak Galériájában, a Generációk Házában, Matyus Dóra grafikusművész kiállítása. A tárlat május 13-ig tekinthető meg.
Családok ültettek fákat április 22-én, a Föld napján, a Monostori Erődél lévő Gyurkó János Tanösvény melletti sétányon, az Ültess fát gyermekedért, Komáromért! programban.
Érdekfeszítő kiállítások, izgalmas előadások képregényekről, csillagászatról, Jókai Mórról, emberi történetekről május folyamán, a Jókai Mór Városi Könyvtárban.
A május 4-i Komáromi Kaláka részleteit Józsy Judittól, a Komáromi Kulturális Nonprofit Kft rendezvényszervezőjétől kérdeztük, akitől többek közt azt is megtudtuk, hogy ezúttal, a hímzés fortélyainak alapjait sajátíthatják el a résztvevők.
Vizi Bence, a Dogbusiness Kutyaiskola vezető kiképzője arról beszélt nekünk, hogy miként kerülhető el a kutyatámadás, illetve hogyan viselkedjünk abban az esetben, ha ránk, vagy kutyánkra egy idegen eb támad.