Főként olyan résztvevőket várnak, akiknek családjában iskolába, óvodába készülő gyerekek vannak, illetve akik szeretnék immunrendszerüket erősíteni, az őszi időszakban.
A zene, továbbra is nagy népszerűségnek örvend Komáromban, melynek ékes bizonyítéka, hogy sok előkészítős tanuló választott hangszert az Egressy zeneiskola 2024/25-es tanévében.
Interaktív környezetvédelmi előadásokkal, különféle járműbemutatókkal és számos ügyességi versennyel várják a szervezők a diákokat szeptember 18-én és 19-én.
Öt éves kortól várják a gyereket szeptember 11- től az Arany 17 Rendezvényközpontban, ahol az adott évszakokhoz és jeles napokhoz kapcsolódó alkotások készülnek majd a foglalkozásokon.