Nagy létszámmal indult az új tanév a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolában, hiszen közel hetven új diák kezdte meg tanulmányait szeptemberben. Az iskola már javában készül az adventi koncertekre, majd hamarosan rangos zenei versenyeken is részt vesznek, ahonnan számos jó eredményt várnak.
Az év utolsó Gyermekműhelyén a gyertyaöntés rejtelmeibe vezeti be a lurkókat a Komáromi Kulturális Csoport, majd az Adventi Vásárra és kézműves foglalkozásra várják az érdeklődőket. A részleteket Józsy Judit, a Komáromi Kulturális Csoport rendezvényszervezője mondta el.
Komáromi Öregvár, Érsekújvár történelmi utcái, Gútai Vízimalom Múzeum: ezek lesznek a novemberi tematikus túra állomásai, melyre már most lehet jelentkezni. A részleteket Proczeller Tamás, a Komáromi Tourinform Iroda vezetője mondta el.
Vajon tudtuk-e azt, hogy Magyarországon mintegy 500 új társasjáték jelenik meg évente? A felgyorsult, digitalizált világ embere ezeket csak csekély részben, vagy egyáltalán nem ismeri. A Szőnyben megnyílt Társaskamra, mely jelenleg mintegy 270 társasjátékot tart, egyik fő küldetésének tűzte ki, hogy a gyermekeket és családokat visszacsalogassa a hasznosan és közösen eltöltött szabadidőhöz.
Emberebb emberré és magyarabb magyarrá nevelni a gyerekeket: ez a Komáromi 77. számú Bíró Lucián cserkészcsapat fő célja. A komáromi cserkészek múltjáról, jelenéről, jövőjéről Egyedné Hargitai Ildikóval és Egyed Gáborral, a csapat vezetőivel beszélgettünk.
A bibliai ige rámutat, hogy a korabeli emberek nagyban hasonlítottak a ma emberéhez abban, hogy nem magukkal volt bajuk, hanem azzal, hogy az Isten Igéje gyakran keményebben szólt, mint szerették volna. Kiss Máté, evangélikus lelkipásztor, Luther élete alapján erre világított rá, igehirdetésében.
Nem csak a test, hanem a lélek is gyógyulhat a III. Komáromi Egészségnapon, melyet november 3-án és 4-én szervez meg a Magyar Vöröskereszt Komáromi Szervezete. A részleteket Oláh Gábor, a Magyar Vöröskereszt Komárom- Tata-Kisbér Területi Szervezet koordinátora mondta el.
Sola scriptura, Sola fide, Sola gratia, Solus Christus. A reformáció emléknapján Máté László, a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora osztotta meg velünk gondolatait.
A koppánymonostori városrészben 1973 novemberében nyitotta meg kapuját az óvoda a gyerekek előtt. Először csak egy, napjainkban már három csoporttal működik az intézmény. Koppánné Molnár Mónikával, az óvoda igazgatónőjével múltról, jelenről és jövőbeli tervekről beszélgettünk.
A Komáromi Kulturális Csoport szervezői és a MOLAJ Fotókör, nagy szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a Komáromiak Galériájának következő megnyitójára, ahol a néhai kiváló fotográfus, Javier Aguilar képeit csodálhatjuk meg. Bognár Balázzsal, Javier egykori barátjával, munkatársával beszélgettünk a részletekről.
Krúg Tibor 10 évesen vett először a kezébe egy kismadarat, és a vadon élő szárnyasok gyűrűzésével hatvan éve foglalkozik. Júniusban átvehette a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület életműdíját, a Ziegler Antal díjat. Közel 90 fajt és 165 ezer példányt gyűrűzött már meg a hat évtized alatt.
Új rendelkezéssel bővül az adózás rendjéről szóló törvény. A cégek, egyéb szervezetek évente egyszer legfeljebb 1 millió forint összegű tartozásra hathavi pótlékmentes részletfizetést kaphatnak. A részletekről Doktor Imre Zoltán, a NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó-és Vámigazgatósága Ügyfélszolgálati Osztályának osztályvezetője, sajtóreferens beszélt.