Hírek

Hírek

Kategória választó:
Teljes hírlista
Álláshirdetés | Egészséges Komárom | Események | Gazdaság | H | Hirdetmény | Interjú | Komárom Podcast | KomKult | KomSport | KomTuriszt | Koronavírus | Oktatás | Önkormányzat | Pályázat | Politika | Riport | Zöld Komárom | Zöld Komárom |


RIPORT

Római katonai fürdőt tárnak fel Szőnyben

Városunkban 1990-óta zajlanak régészeti ásatások. A szőnyi vásártéri feltárásokat követően néhány éve a MOL városrész is feltárási helyszínné vált, melynek során kiderült, hogy a római kori polgárváros mellett egy katonai objektumokból álló egykori település romjai is fekszenek a föld alatt.
RIPORT

Javában zajlanak az úszótáborok a Brigetio Gyógyfürdőben

Három héten át, három turnusban, telt házzal, táboronként 20 gyermek részvételévek szervezte meg éves programját a Both Úszóiskola.
RIPORT

Véget ért a Mesetábor a Fenyvesben

Zsédenyiné Horváth Krisztina, a tábor szervezője és vezetője elmondta: a gyerekek ezúttal is tartalmas napokat tölthettek Écsi Gyöngyi bábo-előadóművésszel, a tábor szakmai segítőjével.
RIPORT

Bűnmegelőzési nap a Brigetio Gyógyfürdőben

Ahogy a korábbi években, úgy ezúttal is több tucat család vett részt a különféle programokon az uszoda mellett felállított rendőrségi sátor alatt.
RIPORT

Hosszú idő után újra együtt lehettek a sorstársak

A pandémiás időszak a Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Nappali Intézményének ellátottjait is megviselte. A csoport tagjai hosszú idő után a múlt hétvégén találkozhattak újra egy, a szervezet által rendezett szabadtéri fogadáson.
RIPORT

Számos helyi szervezet segíti a városi élelmiszerosztást

A csomagokat 25-30 halmozottan hátrányos helyzetű komáromi család igényli rendszeresen. A projekt fő koordinátora a szőnyi Kemence Egyesület.
RIPORT

Ismét tartós élelmiszert osztott városunkban a Vöröskereszt

A szervezet ezúttal a véradók napjára időzítette az akciót, melynek során mintegy 100 család jutott tartós élelmiszerhez.
RIPORT

Tartós élelmiszercsomagokat kaptak a rászorulók

Városunk önkormányzata kiemelt hangsúlyt fektet a rászoruló családok segítésére. Évente kétszer, - általában a húsvéti és az adventi időszakban - tartós élelmiszer csomagokat osztanak. A támogatás másik része az Élelmiszerbankon keresztül nyújtott segítség.
RIPORT

Új kupakgyűjtő áll a Napsugár ovi előtt

Az óvoda 250 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült, mely összeget egy kupakgyűjtő szív felállítására fordította.
RIPORT

Új program segíti a nehézségekkel küzdő vállalkozókat

Az Országos Vállalkozói Mentor Program elsősorban a kezdő vállalkozókat és a járvány által sújtott vállalkozásokat karolja fel. Fő célja a vállalkozások versenyképességének növelése, valamint a stabilitás és a hatékonyság növelése. A SEED Alapítvány széles látókörű, tapasztalt önkéntesek közreműködésével szervezi az országos projektet és segíti a vállalkozókat.
RIPORT

Kezdődik a buszvégállomás felújítása

A projekt városunk önkormányzata,- mint vezető partner-, a KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. és a szlovákiai Comorra Servis együttműködésével valósul meg. A pályázatnak köszönhetően új elektromos busz közlekedik majd napi rendszerességgel Észak- és Dél-Komárom között. A pályázat egyben tartalmazza a buszpályaudvarnak és környezetének felújítását is.
RIPORT

Új szobrot készít a városnak Márkos Attila

A közelmúltban került kihelyezésre Márkos Attila: Vasakarat elnevezésű lovat ábrázoló szobra, közben már egy új alkotás is születőben van a műhelyben. Az új kreáció egy huszárt testesít meg, lovával.


További oldalak megtekintése:   <<   < >   <