Hírek



2025. 08. 21.
Ismét Jókai nyomába indultak a túrázók

Lelkes túrázni vágyók népes csoportja gyülekezett augusztus 13-án délelőtt a Komáromi Tourinform Iroda előtt, hiszen ismét megrendezték a méltán népszerű Jókai-túrát. A résztvevők ezúttal is Észak-Komárom felé vették az irányt, hogy felkutassák a nagy mesemondó életéhez kötődő helyszíneket és épületeket.


(A Jókai-túrák rendkívül népszerűek a látogatók körében. Fotó: Radics Gábor)

Proczeller Tamás, az iroda vezetője az emléktúra indulása előtt elmondta, hogy az egyes állomásokon idegenvezetők és színjátszók korabeli ruhákba öltözve, izgalmas, olykor pikáns történetekkel színesítették a sétát.

– A Jókai 200 emlékév kapcsán ígéretet tettünk, hogy őszig minden hónapban szervezünk egy tematikus túrát. Nagy örömünkre szolgál, hogy a komáromiak és a környékbeliek annyira megszerették ezt a programot, hogy elképzelhető: az előttünk álló két tervezett túrát további kettővel egészítjük ki – emelte ki a tematikus túrák főszervezője.

A Tourinform Iroda munkatársai számos más lehetőséggel is várják az érdeklődőket: a hagyományos városjáró séták mellett kenu- és kerékpártúrák is szerepelnek kínálatukban, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbb kikapcsolódási formát.

A következő Jókai-séta szeptember 20-án lesz. A részletekről a Komáromi Tourinform Iroda platformjain vagy személyesen lehet érdeklődni.

(Forrás: KTV/Városmarketing Kft. G.L.)