Hírek



2024. 07. 11.
Felavatták a Galambos Tamás Sportpályát, Szőnyben

A Bozsik József Általános Iskola sportpályájának névadójára és emléktábla avatásra várták a
szervezők a vendégeket június 6-án. A létesítményt az iskola egyikori pedagógusáról,
Galambos Tamásról nevezték el.

(A  Galambos Tamás sportpálya avatása, Fotó: Viszló Balázs)

A meghívott vendégek közül jelen volt többek közt György Béla, a Magyar Olimpiai
Akadémia főtitkára
, dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, Takács József és Turi Ádám,
önkormányzati képviselők
, Turi Zsolt, helytörténész, Pallag György, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke, valamint Galambos Tamás családja és egykori tanítványai.

Az egybegyűlteket Turi Bálint, a néhai testnevelő hajdani kollégája, a Brigetio
Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója
és Zsédenyiné Horváth Krisztina, a Petőfi Sándor
Művelődési Ház szakmai vezetője
köszöntötte.

- A magas szintű, minőségi sportélet létrejöttében Szőnyben, Galambos Tamás oroszlánrészt
vállalt. Emléke, személyisége, szellemisége örökre itt marad velünk, hiszen tudjuk, csak az
hal meg, akit elfelejtenek –
hangsúlyozta ünnepi beszédében Turi Bálint.

Az ünnepi eseményen gitárjátékkal közreműködött Petőcz Emese Mária, Galambos Tamás néhai húgának az unokája, a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola növendéke. 

Az iskola falán elhelyezett emléktáblát Galambos Tamásné, ifj. Galambos Tamás, Vidáts
Csaba olimpiai ezüstérmes labdarúgó
, valamint dr. Molnár Attila polgármester leleplezte le a
nagyközönség előtt, ezt követően pedig a trikolór szalag átvágásával, hivatalosan is átadták a
Galambos Tamás Sportpályát.

Az ünnepség végén a résztvevők, elhelyezték az újonnan felavatott emléktábla alatt az
emlékezés koszorúit, majd kezdetét vette a 9. Galambos Tamás Öregfiók Emléktorna, amelyen
a Galambos Tamás által egykor felkészített Szőnyi Brigetio csapata, a Tatabányai Bányász
SC
, a Rába ETO SC és a Komáromi Olajmunkás senior gárdái játszottak jó hangulatú,
barátságos mérkőzéseket.


(Több barátságos mérkőzés is zajlott a pályaavató után, Fotó: Viszló Balázs)