Hírek



2024. 06. 13.
Rekordot döntöttünk!

Június 7-én egy több mint 1 kilométer hosszú komáromi Jókai-palacsintát készítettünk, amivel új rekordot állítottunk fel, mi komáromiak. A rekorddöntő palacsintakígyó mintegy 6200 palacsintából állt.

(FOTÓ: Több mint 1 km hosszú komáromi Jókai palacsinta készült a Szabadság téren)

Radics Gábortól, a szervező Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a komáromi Jókai palacsinta, városunk emblematikus étele, amely a KomGasztro című műsorban, Proczeller Tamás, a Komáromi Tourinform Iroda vezetője és Sági Szilárd, gasztrokibic ötlete alapján született meg.

A munkálatokhoz számos civil szervezet, valamint Keszegh Béla és dr. Molnár Attila, Észak- és Dél-Komárom polgármesterei is csatlakoztak.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta: A mai nap üzenete, hogy nagyszerű közösség vagyunk, és fantasztikus élményben lehet részünk nekünk, komáromiaknak! Fontos a határtalan összetartozás, hiszen az észak-komáromi barátainkkal, magánszemélyekkel és civil szervezetek tagjaival közösen vagyunk itt, miközben sok gyerek is részese ennek a szép közösségi élménynek!“

(FOTÓ: Keszegh Béla Észak-, és dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgámestere is részt vett a rekordkísérletben)


Keszegh Béla, Észak-Komárom városvezetője kiemelte: „Mi tudjuk, hogy milyen az, amikor külön voltunk, de szerencsére, az utóbbi évek megmutatták, hogy milyen az, amikor együtt lehetünk. Ha sok apró dolgot összerakunk, s mindenki hozzáteszi a magáért, akkor Komárom akár rekordokra is képes. Éppen ezért vagyunk büszkék Komáromra, s megmutatjuk a nagyvilágnak, hogy milyen különleges hely a mi városunk!"

Az 1010 méteres palacsintakígyó új magyar rekordot jelent. A rekordot Sebestyén István, a magyar rekordok regisztrátora hitelesítette. Az ellenőrzés után a résztvevők megkóstolhatták a palacsintákat, amelyek gyorsan elfogytak.

(FOTÓ: A Komáromi Városmarketing Kft. csapata)

A Szabadság téren már délután megkezdődtek a programok, amelyekhez sok helyi szervezet is csatlakozott. A Street Generations air track szőnyeget hozott, a DiViSz arcfestést szervezett, a Kemence Egyesület kézműves foglalkozást tartott, míg a könyvtár papírszínházzal várta az érdeklődőket. A Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők, a Virgonckodó Játszópark, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt is részt vettek a programokban.