Hírek



2024. 05. 30.
Véget ért a II. Fenntarthatósági Kupa

Május 24-én hirdették ki a Generációk Házában, a II. Fenntartási Kupa eredményét, ahol az idén, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda vehette át a legjobbnak járó trófeát. Az elmúlt tanév során, a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők (KÖSZ) szervezésében lezajlott programban, mintegy 280 diák vett részt. Az eseményt Vajda Bence alpolgármester nyitotta meg.

(FOTÓ: Vajda Bence alpolgármester és Liszkai Boglárka, a rendezvény főszervezője köszöntik a gyerekeket)

- Minden hónapban más és más feladatot oldottak meg a tanulók. Volt, amikor szemetet szedtek, máskor különféle projekteken dolgoztak, megint máskor kukákat díszítettek, vagy plakátokat készítettek. Emellett több érdekes előadást is hallhattak a környezettudatosságról – foglalta össze Liszkai Boglárka, a rendezvény főszervezője.

Az intézmények mellett a legaktívabb és legkreatívabb diákokat is díjazták, akik értékes díjakat vihettek haza. Első helyen végzett Galambos Panka, második lett Vörös Hunor, harmadik pedig Maklári László Emánuel

Dr. Fehérvári Dávid, a KÖSZ elnöke elmondta, hogy erre az idei rendezvényre azért is nagyon büszke, mert önálló forrásból, pályázati támogatások nélkül tudták megszervezni, dr. Molnár Attila polgármester segítségével, aki teljes mellszélességgel állt ki a projekt mellett.

A KÖSZ az Erasmus + program keretében ingyenes nyári tábort is szervez Debrecenben, augusztus 3-a és 19-e között, amelyre már várják, a 16 és 30 év közötti komáromi és környékbeli fiatalok jelentkezését!