Hírek



2024. 05. 29.
Közel 30 komáromi babát köszöntöttek a Jókai ligetben

Városunk újszülöttjeit köszöntötték május 29-én szerdán a Jókai ligetben a hagyományos babaköszöntőn. Hosszú évek óta hagyomány az újszülöttek és családjaik megajándékozása Komáromban. Egy évben kétszer, tavasszal és ősszel köszöntik a babákat és családjaikat. A februári babaköszöntő óta 27 gyermek született városunkban.



(A babákat és szüleiket Vajda Bence alpolgármester, Dr. Molnár Attila polgármester és Turi Ádám, az Ifjúsági Tanácsadó Testület elnöke köszöntötte.) 

Dr. Molnár Attila városunk polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, az egyik legszebb dolog, amikor személyesen lehet köszönteni a babáka és szüleiket. Kiemelte, az önkormányzat célja, hogy Komárom élhető, szerethető város legyen, ahol jó gyermeket vállalni. Olyan kedvezményrendszert vezettek be, amellyel próbálják segíteni a családokat. Nagyon jó látni, hogy a komáromi fiatalok gyermeket vállalnak, ezért is vezettük be azokat a komáromi kedvezményeket, melyekkel segíteni szeretnénk a szülőket. emelte ki a városvezető. Komáromban, minden újszülött baba után 200 ezer forint támogatást nyújt az önkormányzat. Egy család életében a gyermekáldás a legfontosabb, polgármesterként pedig kiemelt feladatának tartja a komáromi családok támogatását.

A városvezető kiemelte azokat a programokat, amelyek szintén nagy-nagy segítséget nyújtanak a családoknak: az önkormányzat által finanszírozott bölcsődei és óvodai étkeztetés, a térítésmentes úszás program, a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatása, mely egyszeri, vissza nem térítendő támogatás és összege félmillió forint. A kedvezmények között szerepel még az ingyenesen igényelhető védőoltás és az első házasulandók 100 ezer Ft-os városi támogatása. Dr. Molnár Attila kiemelte, az intézmények felújításakor a bölcsődék és az óvodák prioritást kapnak, így hamarosan kezdődik a koppánymonostori Minivár Bölcsőde játszóterének felújítása is. 

Vajda Bence városunk alpolgármestere hangsúlyozta, miként a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is támogatni fogják a komáromi családokat. Köszönet a szülőknek, hogy Komáromot választották, hogy itt élnek, vagy éppen ide jöttek vissza és itt alapítottak családot. 

Turi Ádám, az Ifjúsági Tanácsadó Testület elnöke a Komárom Visszavár! programot mutatta be röviden. A program célja, hogy a komáromi fiatalok tanulmányaik után visszatérjenek és városunkban telepedjenek le.


A köszöntők után a szülők a hagyományokhoz hűen komáromi ajándékcsomagot, benne komáromi macit kaptak az önkormányzattól, az anyukák és a nagyszülők pedig egy-egy szál rózsát vehettek át Dr. Molnár Attilától, Vajda Bencétől és Turi Ádámtól.

A babaköszöntő Mátesz Éva, az Egressy Béni Művészeti Iskola tanárának zenés foglalkozásával zárult.