Hírek



2024. 05. 22.
Hazánk legnagyobb LEGO kiállítása érkezett városunkba

Számos ismert mese, film, képregény hős és történelmi épület elevenedett meg május 18-án és 19-én, az Arany 17. Rendezvényközpontban tartott Kockanapok LEGO kiállításon. A tárlat két és fél millió alkatrészből és több mint két tonna LEGO elemből épült fel.

(FOTÓ: Hazánk legnagyobb LEGO kiállítása érkezett városunkba)

Zentai Ferenc, a kiállítás tulajdonosa elmondta, hogy a LEGO iránti szerelem felnőttként kezdődött nála, amikor kezei közé került egy, a Csillagok háborúja című film egyik jelenetét bemutató LEGO.

- Nyolc év gyűjtés után arra a döntésre jutottam, hogy eladom a gyűjteményen, ám ekkor egy ismerősöm azzal az ötlettel állt elő, hogy ez a kollekció akkor nyerne értelmet, ha bemutatnám a nagyközönségnek is. Így indult útjára a kiállítás, amely napjainkra már fő fogalkozásommá, életformámmá vált - mondta el Zentai Ferenc.

A hétvégi kiállításon a gyerekektől a szépkorúakig, mindenki talált magának elfoglaltságot, hiszen a tárlattal párhuzamosan játékos foglalkozások is zajlottak az épület kistermében.

A Kockanapok LEGO kiállítás a jövőben várhatóan ismét ellátogat majd Komáromba!