Hírek



2024. 05. 15.
Több mint 500 éves titokra derült fény a Csillagerődben

Michelangelo titka címmel tartott előadást május 11-én Varga József, a Szépművészeti Múzeum szobrászrestaurátora, a Csillagerődben. Az elmúlt tíz év kutatásainak munkái kerültek górcső alá.

(FOTÓ: Michelangelo titka címmel tartott előadást május 11-én Varga József, a Szépművészeti Múzeum szobrászrestaurátora, a Csillagerődben)

A rendezvényt dr. Bencze Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense nyitotta meg. Az esemény fővédnöke dr. Molnár Attila polgármester volt.

Az előadásból többek közt az is kiderült, hogy a több mint 500 évvel ezelőtt alkotó szobrász, Pieta című művét, repedt márványból kezdte faragni, ami miatt aztán történt is egy baleset. A tervezett verzió meghiúsult és a mesternek módosítania kellett az alkotásán.

- A hiba nyomait ma is láthatjuk a művön, sőt, számos további szobron is fedeztem fel erre utaló refexiókat. Ezt a hibát azonban Michelangelo titokban tartotta és csak 525 évvel később derült rá fény – mutatott rá a szakember, aki hozzátette: Michelangelo a hiba korrigálását követően is képes volt óriásit alkotni.

Az előadáson számos egyéb, rendkívül izgalmas információ is elhangzott, amelyek által megannyi új élménnyel gazdagodhatott a nagyszámú közönség.