Hírek



2023. 12. 06.
Minden, mi szem-szájnak ingere

Hagyományteremtő céllal indította útjára a Magyar Vöröskereszt Komárom-Kisbér-Tata Területi Szervezete a jótékonysági kolbásztöltő versenyt, december 2-án, a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán.

Az alapanyagot a szervezők biztosították, a jelentkezők pedig a fűszerek mellett szakértelmüket adták a finomságokhoz, akik csapatonként 10 kilogramm húsból készíthették el a kolbászokat. Minden társaság két kilógrammot kapott munkájáért, a többi nyolc kilót pedig rászoruló családoknak ajánlották fel.

(FOTÓ: Már javában készül a disznótoros // KÉP: kemma.hu)

- Azoknak a rászorulónak próbálunk meg segíteni most, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy egy kis disznótorost is beteremtsenek az ünnepi asztalra –
mondta el Oláh Gábor, a Magyar Vöröskereszt Komárom-Kisbér-Tata Területi Szervezetének koordinátora.

A nap végén minden résztvevő emléklapot kapott, az első három helyezett kolbászkészítő csapat pedig díjazásban részesült. 

A Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete is oroszlánrészt vállalt a jeles napon, hiszen a kolbásztöltéssel párhuzamosan, ők egy látvány disznóvágásra invitálták a vendégeket. Benczik Attilától, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a disznótorban készült kolbászt a december 15-i szőnyi szeretetvendégségen tálalják majd fel.

A helyi szervezetek mellett a rendezvény fő támogatója volt dr. Molnár Attila polgármester és dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, míg a böllérmunkát Lakics Péter és Szíjj Dénes vállalta magára.