Hírek



2023. 11. 06.
Komárom visszacsatolásának 85. évfordulójára emlékezett városunk

Komárom visszacsatolásának 85. évfordulójára emlékeztünk november 6-án. A városvezetés, az Endresz Csoport Egyesület, a Magyar Hatodosok Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, és a Tolma Baranta Egyesület a Városháza dísztermébe várta az érdeklődőket, ahol a Felvidék visszacsatolása a román történetírásban címmel, Dr. Köő Artúr történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa tartott előadást. A megemlékezés a Horthy emléktáblánál folytatódott, ahonnan 1938-ban a Kormányzó Észak-Komáromba indult.

(FOTÓ: Vajda Bence önkormányzati képviselő, Arlett Tamás az Endresz Csoport Egyesület elnöke és Dr. Molnár Attila Komárom polgármestere együtt helyezték el a megemlékezés koszorúját.) 

Itt Dr. Somogyi Alfréd, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja mondott beszédet.

ˇ”Odaáti magyarként először is hadd köszönjem meg Önöknek, hogy emlékeznek erre a 85 évvel ezelőtt eseményre, amelyet évtizedeken át tilos volt még csak megemlíteni is”-mondta Dr. Somogyi Alfréd. „A szlovákiai magyar iskolákban úgy tanultunk a müncheni egyezményről és az I. bécsi döntésről, mint valami borzalomról. Közben nagyapáink és nagyanyáink meséjéből pontosan tudtuk, hogy volt egy olyan boldog időszak az életükben, amit csak úgy emlegettek: a magyarok alatt. A korabeli beszámolókból világos, hogy ünnep volt, ünnep a visszacsatolás. A ’38-as visszacsatolás öröme hat és fél évig tarthatott. A II. világháború után, az ismét elszakított részeken ezt az örömet torolták meg a magyarokon az újra hatalomba kerülő csehek és szlovákok. Felvidéken, a Beneš elnök írásos bosszúja ma is érvényes. A magyarok kollektív háborús bűnösségét kimondó dekrétumok máig érvényesek. Az utóbbi évszázad sokat változtatott rajtunk. Az anyaországi magyarokon és az elcsatolt területek magyarjain egyaránt.

Párhuzamos történelmet éltünk és élünk, s a történelemnek ezek a párhuzamos egyenesei csak ritkán és csak néhány ponton érnek össze. Mert néha bizony összeérnek, mint például ma is. És amikor összeérnek, akkor megérez valamit a lelkünk abból, hogy milyen az, amikor egy nemzet vagyunk. Amikor elhagyhatjuk a szlovákiai, vagy felvidéki jelzőt és elég annyi, hogy magyar.”-hangsúlyozta Dr. Somogyi Alfréd.

A Horthy emléktábla koszorúzását követően a megemlékezők ezután a két városrész összetartozását jelképező Turul szoborig sétáltak, ahol szintén elhelyezték az megemlékezés koszorúit.