Hírek



2023. 10. 06.
Programkavalkád a zene világnapján

Egésznapos sorozattal várta a zenebarátokat a Komáromi Egressy Béni Zeneiskola az október 2-án rendezett zene világnapi programra. A zenei események sora hangszerbemutatóval kezdődött, amelyen a komáromi óvodások ismerkedtek meg a különféle hangszerekkel.


A jeles nap délutánján a program a Szabadság téren folytatódott öröménekkel. A Városháza előtt közösen énekelt a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola diákjai a zeneiskola növendékei, és a Budapesti Hermann Ottó Általános Iskola kórusa.

A későbbiekben gála hangversenyre várták az érdeklődőket a szervezők, ahol a megnyitón, a zene világnapjára kiírt rajpályázat eredményét hirdették ki, jutalmazva a legügyesebbeket, 

A díjkiosztót követően az intézmény ígéretes tehetségei adtak koncertet

- Fontosnak tartottuk, hogy ezen a napon a klasszikus zenével és a komolyzenével is találkozzanak a gyerekek és a felnőttek, hiszen a zeneiskola csak akkor tud a jövőben is működni, ha van igény a muzsikára, és megismerik az itt folyó munkát. Ezen a jeles napon sokan betekintést nyerhettek a művészeti iskola életébe  – mutatott rá Hozák Adrienn, az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.