Hírek



2023. 09. 25.
Róma öröksége, Komárom

Római játékokkal várták a szervezők az érdeklődőket szeptember 16-án, a kulturális örökség napja alkalmából a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban, ahol kicsik és nagyok, számos római kori játékot próbálhattak ki a nap folyamán.


A leletsimogató mellett sok apróság választotta a színezőket, mások latin szavakat kerestek, logikai társasjátékokat játszottak, de nagy népszerűségnek örvendett a trigon is, ahol három résztvevőnek egyszerre három babzsákot kellett dobálni egymásnak.

- Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy még meg sem nyitottunk, már rengetegen vártak az ajtó előtt, és egy pillanat alatt megtelt ez a hatalmas épület – mondta el Számadó Emese igazgató.

A római játékokat, a múzeumpedagógiai kiállítótérben, az ELTE Kutatói Hálózatának munkatársai rekonstruálták, akik tablókon keresztül azok eredetét is bemutatták.

A rendezvény színvonalát egy előadás is emelte, ahol a közönség a rómaiak öltözködéséről, frizuráiról és az akkori védjegyekről is számos érdekességet hallhatott. 

A nap során sokan kipróbálták a régi rómaiak ruháit is, és szép számban vettek részt a folyamatosan induló tárlatvezetéseken is.