Hírek



2023. 08. 28.
Kenyéráldással emlékezett az Őszi Rózsa Nyugdíjas Klub

Színvonalas programmal emlékezett meg augusztus 19-én a koppánymonostori Őszirózsa Nyugdíjas Klub, Államalapító Szent István királyról. A rendezvénynek a Dózsa György Művelődési Ház adott otthont.

Az ünnepi alkalomra való meghívásnak eleget tett dr. Molnár Attila polgármester, Czita János alpolgármester, Máté László egyházkerületi főjegyző, a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora, Schmelcz Gézáné, a Kemence Egyesület elnöke és Schmelcz Géza, a Szőnyi Lovas Sport Egyesület elnöke.

- Idén is igyekeztünk méltó módon ünnepelni, úgy gondolom ez sikerült is, hiszen Fellner Anna versmondása után Derzsi György színművész előadását hallgathattuk meg, ami mindannyiunk számára nagy élményt nyújtott – foglalta össze röviden Dikácz Lászlóné, a szervezet vezetője.

Dr. Molnár Attila ünnepi beszédében kiemelte: magyarnak lenni felelősség, mert ha valaki magyarnak születik, annak küldetése van, mégpedig hogy az örökölt anyanyelvet, kultúrát, hagyományt őrizze és továbbadja.

Örömteli, hogy a megemlékezésen öt új taggal is bővült a szervezet, valamint hogy egy 90 és egy 95 éves születésnapost is köszönthetett a vezetőség.