Hírek



2023. 08. 21.
Hagyományos és új programokkal ünnepeltünk Szent István király napján

A koppánymonostori Vezérek parkjában rendezték a komáromi városi ünnepséget vasárnap délelőtt, ahol ünnepi műsorral és friss kenyérrel várták a résztvevőket. Hajnal Dóra önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Molnár Attila polgármestert, illetve Keszegh Bélát, Észak-Komárom első emberét, valamint Czita János alpolgármestert, aki ünnepi beszédet mondott.



Köszöntője után a Koppánymonostori Általános Iskola igazgatónője Czitáné Bibók Melinda osztotta meg a közönséggel gondolatait az államalapítás ünnepe kapcsán. A műsort a Garabonciás Néptáncegyüttes kezdte meg. A táncosokat a Horsa István, Vörös Máté és Joó Bence alkotta Horsa Banda kísérte. A rendezvényt Pethő Marcell és Janovszky Csenge közös éneke is színesítette, de a komáromi katolikus kórus ugyancsak közreműködött az esemény során.

A műsor után póniszekéren érkezett meg a város kenyere, amelyet az Ireks-Stamag Kft. készített el. A kenyeret Máté László református lelkész megáldotta, Takács Ferenc katolikus plébános megszentelte Czita János pedig megszegte. Az ünnepség végén a résztvevők meg is kóstolhatták a friss cipókat.


A szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban vasárnap délután kenyérünneppel várták az érdeklődőket. A kenyérünnepen dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester és Turi Ádám, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke mondott beszédet. Műsort adott az Őrzők együttes, a kenyeret pedig Nagy Attila Ákos református lelkipásztor áldotta meg. A helyszínen kiállítás is nyílt Csuport Lajosné szőnyi lakos alkotásaiból.


Augusztus 20-án vasárnap délután Zenés családi pikniket tartottak a Generációk Házában. A Galériában sajtófotó kiállítás nyílt, majd koncertek, kézműves foglalkozások és kézműves vásár várta az érdeklődőket.