Hírek



2023. 08. 02.
Hagyományteremtő céllal indult el a Papírszínház Komáromban

Nagy sikernek örvend városunkban a Papírszínház rendezvénysorozat, melyet péntekenként a Jókai Mór Városi Könyvtár szervez meg a Jókai ligetben, Deák Anikó, gyermekkönyvtáros vezetésével.


- Ennek a színháznak a lényege, hogy minden papírból készül. Papírlapokat mozgatunk, melyekből kikerekedik maga a történet. Az én szerepem az, hogy elmondom a mesét. A hangsúly a párbeszédeken van, melyek közé mondókákat, versikéket szővünk – magyarázta Deák Anikó.

A gyermekkönyvtár vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy az intézmény rendkívül sok mesekönyvvel büszkélkedhet, így a szellemi kút szinte kimeríthetetlen.

A program fő célja az olvasás és a mesék népszerűsítése. A szervezők legnagyobb örömére az érdeklődés igen élénk, így a tavalyi és idei nyárhoz hasonlóan jövőre is szeretnék folytatni a programsorozatot.

A záró rendezvényre augusztus 4-én 10 órától kerül sor szintén a Jókai ligetben, ahol a mesén kívül játékos programokkal is várják a gyerekeket és a családokat.