Hírek



2023. 07. 19.
Ifjú művészpalánták jelentkezését várják!

Művészeti pályázatot hirdetett meg a Komáromi Kulturális Csoport. Cél, hogy felkutassák és megtalálják azon komáromi általános- és középiskolás felsős diákok, valamint egyetemi és főiskolai hallgatók körét, akik kreativitásukat szívesen megmutatnák a nagyközönségnek is.



A sikeres pályázók egy tehetséggondozó programon vehetnek részt ingyenesen, Bognár Balázs művésztanár irányítása alatt.

Hajnal Dórától, a Kulturális Csoport vezetőjétől megtudtuk, hogy pályázni három szabadon választott technikával lehet, melyek közül legalább egynek színes alkotásnak kell lennie, egynek pedig a nyár tematikájában kell készülnie.

A pályaműveket augusztus 10-ig várják digitális formában, a kulturcsoport@varosgazdakft.net e-mail címre.

- A pályázat kitétele, hogy csak észak- és dél – komáromi, vagy a városhoz kötődő alkotók jelentkezhetnek, hiszen amellett hogy a programot Komárom Város Önkormányzata támogatja, a szervezők is a helyieknek szeretnének kedvezni az adott lehetőséggel – hangsúlyozta Hajnal Dóra.

A tehetséggondozó program négy időpontban kerül megtartásra, így augusztus 14-én és augusztus 18-án, valamint két alkalommal szeptemberben.