Hírek



2023. 07. 12.
Izgalmas programok várták résztvevőket a jubiláló Máltai táborban!

Huszadik alkalommal rendezte meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja a nyári táborát, ahol megannyi érdekes esemény várta a résztvevőket július 3-a és 7-e közt. A fürdőzés, a sakk, a foci és a sorversenyek mellett rendőrségi-, kutyás- és íjjászbemutatót is megtekinthettek a táborozók.

Az alkalomra mintegy 32 gyermek érkezett Komáromból, Szőnyből és Koppánymonostorról, akiknek a napjait a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Csoportja és annak önkéntesei, valamint helyi diákok koordinálták.

- A tábort főként olyan rászoruló gyermekeknek szervezzük évről évre, akik a család anyagi helyzete miatt nem juthatnak el egyéb helyszínekre – mondta el Számné Kálmán Katalin, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportjának vezetőhelyettese.

Az egyhetes táborban Nt. Nagy Attila református lelkipásztor és Ft. Takács Ferenc római katolikus plébános bibliaórákat is tartott a gyerekeknek, emellett pedig számos kulturális programmal, mesedélelőttel, kézművesfoglalkozásokkal készültek a szervezők.

A táborba július 6-án délelőtt Molnárné dr. Taár Izabella, a Komáromi Járási hivatal vezetője és dr. Molnár Attila polgármester is kilátogatott, akik hűtőmágnesekkel, palacsintával és őszibarackkal lepték meg a gyerekeket.

A tábor délutáni programjaihoz a Fogyatékosok Nappali Intézményének gondozottjai is csatlakoztak, akik minden alkalommal nagy örömmel és izgalommal várták a rendezvényeket.

Az egy hét végül zenés mulatsággal zárult, ahonnan a résztvevők egy tartalmas nap után ajándékcsomaggal térhettek haza.