Hírek



2023. 05. 24.
Állati jó héttel, Harry Potterrel és kincskereséssel várja a táborozókat a Csudijó

Több tábort szervez a nyár folyamán a Szőnyi Csudijó Egyesület. Az Állati jó hétre, - melyet Kolozsvári Réka és Kolozsvári Rita vezet majd -, már most nagy az érdeklődés.

- Ebben a táborban a fő célunk az, hogy a gyerekek minél több házi- és haszonállatot ismerhessenek meg, amelyek itt laknak körülöttünk, mégis vajmi keveset tudunk róluk – foglalta össze a tábor lényegét Kolozsvári Réka.

A kalandokban gazdag hét folyamán, július 31. és augusztus 4. között a vízivilág mellett, háziállatokkal, madarakkal és rovarokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A legnépszerűbb hetet, július 24-e és 28-a között a Harry Potter tábort Narancsik Éva vezeti majd, ahol varázslatos órák várják a gyerekek a Roxfortban, valamint a regény egyes karakterei élőben is megjelennek majd a Csudijó Ház udvarán.

Kincskereséssel, helytörténeti múzeumi látogatással, kézműves foglalkozásokkal teszik izgalmassá a szervezők az első régész tábort, amely egy teljesen új nyári alkalom lesz a Csudijó Egyesület életében. A tábor témája az ókori római, görög és egyiptomi kultúrák történelme köré épül.

A Csudijó táborokra az egyesület Facebook oldalán, vagy személyesen lehet jelentkezni. További információk a meghirdetett plakátokon találhatóak.