Hírek



2023. 05. 16.
Komáromi sikerek az országos elsősegélynyújtó verseny megyei fordulóján

51. alkalommal rendezték meg az Országos Elsősegélynyújtó Verseny Vármegyei Fordulóját, melynek a Monostori Erőd adott otthont. Május 13-án a megye legjobbjai érkeztek, hogy számot adjanak tudásukról. Városunkat a Koppánymonostori Általános Iskola és a Kempelen Középiskola képviselte.

- Nagyon fontos, hogy ha valaki bajba kerül, mihamarabb szakképzett kezekbe jusson, ezért Komáromban korábban már elindítottunk egy elsősegélynyújtó képzést, melyen eddig több mint 4 ezren vettek részt – hangsúlyozta nyitóbeszédében dr. Molnár Attila polgármester, aki egyúttal megköszönte, hogy a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete felkarolta ezt a projektet.

A megnyitón beszédet mondott Sári Ákos Donát tűzoltó ezredes, a Komárom-Esztergom Vármegye Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és dr. Bognár Ferenc, a Magyar Vöröskereszt Komárom – Esztergom Vármegyei Szervezetének elnöke.

A versenyt a Tatabányai 4x4 Terepjárós Polgárvédelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, a KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai koordinálták. A nyolc állomásból álló megmérettetésen különféle szituációkban kellett a szimulációk során segítséget nyújtani, valamint feladatlapokat kellett megoldaniuk a csapatoknak.

Az általános iskolások kategóriájában az Esztergomi Dobó Katalin Általános Iskola tanulói végeztek az első helyen, a dobogó második fokára a Táti IV. Béla Általános Iskola, a harmadikra pedig a Koppánymonostori Általános Iskola diákjai állhattak fel.

Az ifjúsági kategóriát a Kempelen Szakképző Iskola és Kollégium csapata nyerte. A második helyen a tátiak, harmadik helyen pedig az Esztergomi Bottyán János Szakgimnázium diákjai végeztek.