Hírek



2023. 04. 02.
Magával ragadó fotókiállítás nyílt a könyvtárban

Az intézményben a Szlovákia legrégibb fotóklubjaként számon tartott Helios Fotóklub állított ki. A 24 fős társaság tagjai közt a felvidéki alkotók mellett csehországi és magyarországi művészek is tevékenykednek, akik közül többen a Magyar Fotóművészek Világszövetségének is tagjai.

Holop Ferenctől, a klub elnökétől megtudtuk, hogy a több mint 63 éves fennállásuk óta mintegy 350 kiállítást szerveztek, melyek többségének az észak-komáromi Zichy palota és a Klapka tér adott otthont.

- Fotósaink nagyon aktívak, rendszeresen veszünk részt hazai és nemzetközi versenyeken, ahol számos dobogós helyezést értünk el, ezek közül a Petzval József Országos Fotóversenyről most immár öt éve minden alkalommal mi hoztuk el az aranyérmet –
mutatta be a társaság eredményeit Holop Ferenc.

A "Könyv" elnevezésű tárlat tematikáját a közelmúltban felújított Szinyei József Járási Könyvtár átadása alkalmából készült kötet adja.

A fotósokat a március 28-i kiállításmegnyitón Turiné Kiss Adrienn könyvtáros köszöntötte, aki elmondta: nagy büszkeséggel tölti el őket hogy egy hónapon át, azaz április 21-ig Komárom lehet a gazdája ennek a rendkívül impozáns kiállításnak.