Hírek



2023. 03. 28.
Túlszárnyalták a Zöld Sasokat a komáromi lányok

A Ferencváros női kézilabda csapata jelenleg a bennmaradásért küzd, ezért a komáromi lányok kellemetlen ellenfélre számítottak a soron következő mérkőzésen, hiszen a kiesést csak úgy kerülhették volna el, ha pontot, vagy pontokat szereznek.

A találkozó elején felváltva vezettek a csapatok, majd a ferencvárosiak 3 góllal is el tudtak húzni a hazaiaktól. 8:8-nál utolértük őket, végül a félidő végén ismét a kiegyenlített játék volt a jellemző, hol az egyik, hol pedig a másik csapat vezetett egy-egy góllal.

A második félidőt fegyelmezetlenül, kapkodva kezdte a KVSE, de 19-19-es állásnál megrázta magát a hazai gárda és 5 gólos előnyre tett szert a mieink, aminek köszönhetően megszületett a hazai győzelem.

A komáromi lányok vasárnap a Vasas együttesét fogadják Tatabányán, a Földi Imre Sportcsarnokban.