Hírek



2023. 03. 10.
Ezüstérmet szereztek a szőnyi floorballosok az IFL Bundesliga bajnokságán

Városunkban rendezték meg az IFL négyes döntőjének második elődöntőjét, ahol Ausztria, Szlovénia és Magyarország három legerősebb floorball csapata csapott össze. A kezdeményezés még 2019-ben indult, azóta évről-évre sor kerül a fergeteges hangulatú, rangos sportrendezvényre.

- Már az első ében is nagyon jól szerepeltünk, ám a járványhelyzet miatt sajnos meg kellett szakítani a sorozatot, így ekkor be kellett érnünk egy bronzéremmel – emlékezett vissza a 2019-es szezonra Galambos Tamás, az SZPK elnöke, IFL szervezőbizottsági tag.

2020-ban a kovid miatt teljesen elmaradtak a mérkőzések, majd 2022-ben újra pályára léphettek a csapatok, melynek során hajszál híján ugyan, de végül a harmadik helyről is lecsúszott a szőnyi csapat.

Az idei szezon már sokkal jobban indult, hiszen a Palánkdöngetők két szolvén és egy osztrák együttes mellett egyetlen magyar csapatként jutottak be a legjobb négy közé. Az SZPK ekkor úgy döntött, hogy álmodik egy merészet és megpályázza a soron következő torna megrendezését, ami végül sikerrel is járt, így hazai pályán harcolhattak a döntőbe jutásért. A szőnyiek végül hatalmas csatában 8:5 arányban megverték szlovén ellenfelüket, így meg sem álltak a fináléig.

- A fő célt teljesítettük, hiszen ez a vasárnapi döntőbe kerülés volt – nyilatkozta Pfneiszli Péter, az SZPK csapatkapitánya, aki hozzátette: nagyon hálásak a lelkes közönségnek, akik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a csapat jó helyen van, és szép sikereket ért el.

Bár a telt ház ellenére 12:6-ra elveszítette a másik, kétszeres címvédő szlovén csapat ellen a döntő mérkőzést az SZPK gárdája, az ezüstérem is szépen csillogott a fiúk nyakában, akik egy hét pihenő után már a Magyar Kupa elnyerésére hajtanak a rájátszásban.