Hírek



2023. 03. 03.
A héten a művészeteké a főszerep a Jókaiban

A hagyományokhoz híven rendezték meg a művészetek hete programsorozatot a Jókai Mór Gimnáziumban, amely Előd László búvárfotós Víziók V. kiállításával nyitotta meg kapuit. A héten a tanulók számos színes programon vehettek részt. Népzene-, táncház- és hangszerbemutató, filmvetítés a és tűzzománc-műhelymunka várta a diákokat.

A nagy múltú Muzsikás együttes rendhagyó énekórát tartott a tornateremben összegyűlt diákoknak. Népies dallamokon kívül hangszerek bemutatásával is gazdagították a gyerekek tudását.

Február 28-án az iskola volt tanulója, Nagy Judit műhelyébe látogattak el a diákok, ahol tárlatvezetésben és műhelymunkában is volt részük. Csütörtökön a tehetséges diákoké volt a főszerep, míg pénteken Pőcze László néptánctanár vezetésével egy kiváló hangulatú táncház várta a jókaisokat.

A rendezvénysorozat célja, hogy minél több művészeti ággal ismerkedhessenek meg a diákok.

- Az általános műveltség része a művészeti nevelés is, éppen ezért nem hagyható ki a mindennapokból -
fogalmazott Udvardyné dr. Mühlenkampf Erika az intézmény igazgatója. Így délutánonként vagy külsős művészek vagy az iskola tanulói adtak elő produkcióikat.