Hírek



2022. 05. 12.
A Komáromi Katolikus Énekkar és az Elektron Band kapta idén Komárom Város Kultúrájáért Díjat

Városunk minden évben elismeri azoknak a munkáját, akik Komárom kulturális életének évek óta aktív résztvevői. A díj megalapításáról még 2010-ben döntött az önkormányzat. Idén május 11-én szerdán a Csillagerődben, a Komáromi Katolikus Énekkar és az Elektron Band vette át dr. Molnár Attila polgármestertől az elismeréseket.



Az elismerést januárban, a magyar kultúra napján, a járványhelyzet miatt nem tudták átadni

-mondta köszöntőjében dr. Molnár Attila polgármester, aki kiemelte, a koronavírus után a kulturális, közösségi életet városunkban ugyanúgy újra kellett indítani, mint a gazdasági életet. Az ünnepi műsorban korábban Komárom Város Kultúrájáért Díjjal elismert művészek működtek közre: Horsa István és zenekara, a Horsa Banda, Janovszki Csenge népdalénekes, valamint Gál László, Latinovits-díjas versmondó.

A díjazottok méltatását Hajnal Dóra, a Humán Ügyek Bizottságának elnöke olvasta fel, az elismeréseket dr. Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester adták át.


Komáromi Katolikus Énekkar
A Komáromi Katolikus Énekkar 2017. március 25-én alakult újjá. Bros Gergely római katolikus plébános atya ünnepélyesen áldotta meg az évszázados hagyományt felelevenítő énekkart. Az énekkar tagjai közül többen énekeltek a korábbi kórusban is. Összekötő kapocs a kar életében Horváth Istvánné zenetanár, a jelenlegi karnagy is, aki 1982-től 1992-ig vezette a kórus elődjét.

Jelenlegi 22 tag közül 17 nő és 5 férfi. Az énekkar 23. - tiszteletbeli tagja - Bros Gergely plébános atya, aki újjá álmodta és újra szervezte az énekkart, és aki időt és energiát nem kímélve az első pillanattól kezdve az énekkar tagjaival énekel, amikor csak lehetséges.

Az énekkarra az elkötelezettség és az éneklés iránti rendkívüli szeretet jellemző. A közös célok rövid idő alatt összetartó, lelkes közösséggé formálták az együttest. Ez tette lehetővé, hogy a kezdetektől önmagát felülmúló, és a hivatalos mércével mérve is helyt álló teljesítményt mutatott fel. Az énekkar közreműködik az egyházközség valamennyi jelentős ünnepén. Az október 23-i megemlékezés részeként a várossal együtt rendezett ünnepi szentmiséken kezdettől fogva együtt lép fel a Vox Femina Női Karral és Concordia Vegyes Karral. Részt vettek számos kórustalálkozón, ahol szép sikereket értek el. Rendszeres résztvevői az ökumenikus imahét találkozóinak, valamint az adventi városi ünnepi gyertyagyújtásoknak.

2019-ben csatlakoztak az országos Ars Sacra fesztiválhoz. 2020-ban a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepség egyik meghívott vendégei voltak. Életük egyik legmeghatározóbb élménye volt, hogy részt vehettek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust záró, Ferenc pápa által celebrált szentmisén zenei szolgálatot teljesítő 2000 fős kórusban. „AKI ÉNEKEL, KÉTSZERESEN IMÁDKOZIK” Szent Ágoston mondta több száz évvel ezelőtt e bölcs gondolatot, és most, modern világunkban is érezzük, milyen fontos életünkben a zene, a dal, a hangok harmóniája!
A Komáromi Katolikus Énekkarban is a közös énekléseknek, élményeknek, örömöknek kiváló közösségformáló hatása van. Ezzel a szolgálattal a tágabb közösségnek, Komárom zeneértő közönségének is felejthetetlen élményeket, felemelő pillanatokat okoznak.


Elektron Band zenekar
1981 nyarán a Fikner testvérek, József és Ernő Elektron Band néven zenekart alapítottak néhány, már rutinos zenésszel, Fülöp Lászlóval, Denk Jánossal és Bánkúti Árpáddal. Bulik, utcabálok, fesztiválok és koncertek mellett saját dalokra is futotta idejükből. Számos helyen léptek fel, főleg vidéken zsúfolásig telt művelődési házakban, ahol nagy megbecsülésnek örvendhettek. Bejárták az ország tehetségkutató rendezvényeit, legjelentősebb a Pusztavacsi Országközepe fesztivál volt. Az anyagi nehézségek ellenére sem adták fel pályájukat ezért a munka mellett vendéglátóhelyeken is felléptek.

Megyénk akkor legszínvonalasabb vendéglátó helyéről, a tatai Aranyponty étteremből kaptak megkeresést, ahol 4 éven keresztül főállásban zenéltek. Bejárták fél Magyarországot, Ausztriában, és Szlovákiában is koncerteztek. 1996-ban végleg szakítottak a vendéglátózással, ettől kezdve már csak alkalmi élőzenés fellépéseket vállaltak. A zenekar tagjai változtak, mindig újra szervezték, új tagokat hívtak, sosem adták fel, valószínű ez az oka, hogy az Elektron Band a környék legrégebben működő zenekara. Komáromban és a környékbeli településeken talán nincs is olyan ember, aki ne találkozott volna velük fesztiválon, falunapon, bálokban vagy más rendezvényen. A zenekar immár 40 éves hozzátartozik a környék kulturális életéhez.

Az Elektron Band koncertjeit a megbízhatóság, a minőség és a jó hangulat jellemzi. Lelkesedésük és az élőzene melletti elkötelezettségük töretlen. 40 éves fennállásuk okán zenéjük már több generáció számára is örömet szerzett.