Hírek



2022. 04. 01.
Az egyetemi hallgatók is a Csillagerőd állandó vendégeivé váltak

A közelmúltban átadott, felújított Csillagerőd folyamatosan vonzza a látogatókat. Március 26-án az ELTE Latin, Ógörög és Művészettörténeti Tanszékeinek hallgatói is meglátogatták az impozáns épületben található monumentális kiállítást.


A Szépművészeti Múzeum több száz jeles darabjának megtekintését követően dr. Bencze Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékének egyetemi docense elmondta, hogy minden olyan hallgatónak, aki művészettörténetet tanul, a Csillagerőd tárlatát többször is érdemes megtekintenie.

-Egyetemista koromban többször hallottam az itt kiállított alkotásokról. Ezekben az időkben azonban csak olyan hírek jöttek olykor-olykor, hogy valahol vannak, kallódnak. Az, hogy ez a kiállítás most megnyílhatott a nagyközönség előtt, egy húsz éves történet csodálatos vége, mely hatalmas öröm sokak számára – tette hozzá az egyetemi docens.

Bár a gipszmásolatok nagy része már otthonra talált a Csillagerődben, még mindig vannak olyan raktárban fekvő kincsek, melyeknek keresik az erődhöz hasonló méltó helyet.