Hírek



2022. 03. 30.
Vuk történetét ismerhették meg a komáromi gyerekek

A járványhelyzetet miatti hosszú kihagyás után a kicsik nagy örömére idén márciusban újra megszervezték a Báboda napokat. Március 21-én, a bábozás világnapján óvodásokkal és kisiskolásokkal telt meg a Közösségi ház nagyterme, ahol a Fabula Bábszínház Fekete István: Vuk című regényének szereplőit keltették életre a színpadon.


- A bábozás szinte egyidős az emberiséggel. Őseink hamar rájöttek, hogy a fából és állatszőrből készített figurák nemcsak a közönség szórakoztatását szolgálják és történetek elmesélésére alkalmasak, de az istenekkel való kapcsolattartásra is. Az előadóművészet ezen formája azóta is töretlen. Az oktatás-nevelésben előszeretettel használják a bábokat, hiszen a tevékenység fejleszti a gyerekek beszédkészségét, kézügyességét és fantáziáját.

A Báboda napok 2010-ben azért indult útjára, hogy ezt a törekvést még jobban elősegítse – fogalmazott Zsédenyiné Horváth Krisztina szervező.


- Nem véletlenül esett a választásunk erre a darabra, hiszen szerettünk volna visszanyúlni a klasszikusokhoz. Szívügyünk, hogy minél több komáromi kisgyermek megismerje ezeket a fontos műveket – tette hozzá a Városgazda Kft. művelődésszervezője.