Hírek



2022. 03. 24.
Közös szemétszedés a víz világnapján

Két komáromi iskola diákjai is bekapcsolódtak a víz világnapjára szervezett hulladékgyűjtő akcióba. A jeles napra a Komárom-Esztergom Megyei Horgászok Szövetsége szervezett szemétszedést egyes duna-parti szakaszokra.


A Duna-part és környezetünk tisztán tartása közös ügyünk – emelte ki Benczik Attila, a Szőnyi Dolgozók Horgászegyesület elnöke, aki hozzátette: diákokat nagy szeretettel hívták, hiszen jó, ha már a fiatalok is érezik a kollektív felelősséget.

A Feszty tanulói a Csillagerődtől a Bocska tó irányába, míg a bozsikosok a szőnyi vasúti megállótól a MOL városrész irányába szorgoskodtak. Az egész napos ténykedésbe a délután folyamán a helyi civil szervezetek és önkéntesek is bekapcsolódtak.

A közösségi rendezvényhez a kesztyűket, a zsákokat és a segédeszközöket a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. biztosította, amely egyben vállalta az összegyűjtött hulladék elszállítását is.