Hírek



2022. 03. 14.
Kerékpártúrát szerveztek a szabadságharc emlékére

Hagyományteremtő módon első alkalommal szervezett túrát március 10-én csütörtökön a Magyar Vöröskereszt komáromi csoportja. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgő erődjáró program délelőtt 9 órakor startolt el a Szabadság térről, a Vöröskereszt bázisiskolája, a Petőfi Sándor Általános Iskola elől.

A közel 150 komáromi óvodást és iskolást dr. Molnár Attila polgármester köszöntötte, kiemelve, hogy végre ismét megélhetjük a közösséghez tartozás élményét. Mint mondta, Komárom az erődök városa is, ez a mostani túra is ezt szimbolizálja, hiszen az útvonal a Csillag-, az Igmándi- és a Monostori erődöt is érinti, melyek nagy jelentőséggel bírnak városunk történelmében.

A gyerekek az emléktúra előtt a rendőrség munkatársaitól, közlekedésbiztonsági tanácsokat kaptak. Oláh Gábor, a Magyar Vöröskereszt komáromi területének koordinátorától megtudtuk, hogy több korcsoport is indult. Az óvodások rövidebb távot teljesítettek, míg a nagyobbak a 10 km-es túrán vettek részt, mely mindhárom erődöt érintette. A csapatok helytörténeti és vöröskeresztes totót töltöttek ki a Csillagerődben, majd a Monostori erődben huszárok, lovasok és tüzérek fogadták őket.

A ’48-as túra résztvevői bukósisakot, kerékpárfelszerelést, okos karkötőt és okosórát kaptak ajándékba.