Hírek



2021. 09. 09.
Felsőbb osztályba kerültek KVSE kézilabdásai

Városunkban a kézilabda nagy múltra tekint vissza, hiszen mind a férfi, mind pedig a női csapat már korábban is komoly eredményeket ért el. Az utóbbi időben tanúsított kemény munka meghozta gyümölcsét: a sikert sikerre halmozó összecsapásoknak köszönhetően mindkét szakág egyszerre léphet fel a bajnokság 1/B. osztályába.

Becker Balázs, a KVSE elnöke sajnálatát fejezte ki annak kapcsán, hogy a pandémia miatt a szurkolók nem tudták testközelből végig szurkolni a meccseket, azonban lélekben érezhetően együtt voltak a csapattal, és abbéli reményét fejezte ki, hogy az egyébként erős csapatokból álló 1/B osztály mérkőzésein már a lelátókról drukkolhatnak a sportrajongók.



- Az előttünk álló hétvégén a bajnokság mindkét szakosztályban elindul. Szeptember 11-én 15.00 órakor a Kozármislény női, 17.30-kor a pedig a PLER Budapest férfi csapatát fogadjuk. Az NB III-as labdarúgócsapatunk vasárnapi napokon játssza majd a hazai mérkőzéseit, így minden szurkoló kijuthat valamennyi itthoni összecsapásra – tájékoztatott Becker Balázs.

Csapatainknak sok sikert kívánunk! Hajrá Komárom!

Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.