Hírek



2021. 07. 05.
Átadták a Komárom Város Közszolgálatáért Díjakat

Július elseje a Köztisztviselők Napja. Ez alkalomból került sor Komárom Város Közszolgálatáért Díj átadására a városházán. A köztisztviselők napja alkalmából Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete az idei évben is két kollégának adományozott „Komárom Város Közszolgálatáért Díjat”.





Az elismerés azon köztisztviselőknek adományozható, akik a város közéletében köztisztviselői jogviszonyban, a polgárok ügyeinek intézésében, Polgármesteri Hivatal munkájában, a korszerű és hatékony, ügyfélközpontú közigazgatás megvalósítása terén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A kitüntetés adományozásának további feltétele a legalább 10 éven át, a közszolgálatban végzett kiemelkedő szakmai tevékenység.


A közszolgálati díjat ez évben Bomba Valéria adóügyi ügyintéző- csoportvezető helyettes és Szakmáriné Tóth Katalin közbeszerzési referens vehette át Dr. Molnár Attila polgármestertől.



Bomba Valéria


Bomba Valéria 2008. novemberétől a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője. 2001-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett okleveles közgazdász diplomát. Még ebben az évben mérlegképes könyvelői vizsgát is tett. A Komáromi Polgármesteri Hivatalban a kinevezésétől adóügyi ügyintézői feladatokat lát el. Az Adócsoport vezetőjének távolléte alatt 2014. áprilisától 2015. októberéig, továbbá 2020. szeptemberétől jelenleg is a csoportvezetői feladatot látja el. Az Adócsoport munkájának irányítása mellett a helyi adónemek tekintetében kivetések elkészítésével, ellenőrzésével foglalkozik. Munkáját lelkiismeretesen, a legjobb tudása szerint végzi. Szakmai és vezetői tevékenységének egyaránt köszönhető, hogy az Adócsoport munkáját a szakmai ellenőrzések megfelelőnek találták. Komárom város közigazgatásában közel 13 éve kimagasló szakmai munkát végez.



Szakmáriné Tóth Katalin


Szakmáriné Tóth Katalin 2007 márciusától a Polgármesteri Hivatal kinevezett köztisztviselője. 2001-ben a győri Széchenyi István Főiskolán szerzett közgazdász diplomát. Kinevezését követően, a Polgármesteri Hivatal támogatásával közbeszerzési referens szakképesítést 2007-ben szerzett, mely munkakört azóta is ellátja. Közbeszerzési referensként feladata a közbeszerzések szakszerű, jogszabályoknak megfelelő előkészítése döntéshozatalra. Szakmáriné Tóth Katalin munkaköri feladatait legjobb tudása szerint, pontosan, etikusan, a jogszabályok magas szintű ismeretében és betartásával igyekszik ellátni. Alaposságának köszönhetően az önkormányzati fejlesztésekhez, beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések jogszerűen zajlanak. Meghatározó tagja a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztálynak, szívesen segíti kollégái munkáját. Választás, népszavazás alkalmával jegyzőkönyvvezetői feladatokat lát el. Komárom város közigazgatásában 14 éve kimagasló szakmai munkát végez.