Hírek



2021. 06. 09.
Három fordulós törpeharcsafogó verseny a Rüdigeren

A Komáromi Horgász Egyesület ebben az évben is meghirdeti a Rüdiger-tavi a törpeharcsa fogó versenyt. A kiírás nyílt, egyéni, korosztályhoz és engedélyhez nem kötött.

Az alkalmat három fordulósra tervezik a szervezők: az első körre június 19-én, a másodikra július 10-én, a harmadikra pedig július 31-én kerül sor.

Mindegyik forduló reggel 8.00 órakor kezdődik és délig tart. A nevezés 7.00 órától, az etetés pedig 7.30-tól veszi kezdetét a megmérettetés napján. Helyhúzás nincs, minden versenyző az általa választott helyen horgászhat.

Valamennyi résztvevő két bottal, és egy–egy horoggal horgászhat.

A verseny során csak a törpeharcsa tartható meg, hiszen az egyes fordulók végén csak ezek kerülnek mérlegelésre, és számítanak bele az eredménybe, a többi kifogott halfajt kíméletes módon vissza kell engedni.

Lévén, hogy a verseny célja az állomány gyérítése, a szervezők felhívják a figyelmet, hogy a kifogott törpeharcsákat visszaengedni tilos!



A három fordulón összesen kifogott halmennyiség adja majd a végeredményt. A fordulókra külön-külön is van mód jelentkezni.

A nevezés díja 500 Ft/forduló.

A három forduló végén, a legtöbb törpeharcsát kifogó versenyző közül az első három helyezett részesül díjazásban.

További információk Kállai Ferenctől, a 06-34/342 - 868-as telefonszámon, vagy Végh Ferenctől, a 06-70/315-97-77 -es mobilszámon kérhetők.

Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.


Kapcsolódó letölthető dokumentum