Hírek



2021. 06. 07.
Július elsejétől indul a diákok nyári foglalkoztatása

Idén is támogatja a diákok nyári foglalkoztatását a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - mondta dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott Komáromban, a Brigetio Gyógyfürdő előtt június 7-én hétfőn tartott sajtótájékoztatón.

A kormány idén is 3 milliárd forintot szán a diákmunkára, a mi megyénkben több mint nyolcszáz diák kap arra lehetőséget, hogy dolgozni tudjon. A program megvalósításához megyénkben a kormány több mint 104 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

Fontos, hogy a 16 és 25 év közötti diákok tudnak munkát vállalni, illetve azok a fiatalok, akik hallgatói, tanuló jogviszonnyal rendelkeznek. A diákok jelentkezhetnek a Kormányhivatalok Foglalkoztatási osztályain, vagy éppen annál a foglalkoztatónál, akinél a korábbi években is dolgoztak. A kormánymegbízott kiemelte fontos, hogy a fiatalok korai munkatapasztalatot szerezzenek, amit a későbbiekben kamatoztatni tudnak a munkaerőpiacon.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, Komárom természetesen idén is csatlakozott a programhoz.

Az önkormányzat több intézkedéssel is igyekszik megszólítani a fiatalokat. Az őket segítő támogatás-sorozatba nagyon jól illeszkedik a nyári diákmunka lehetőségének a biztosítása is, hiszen elősegíti a szabadidő hasznos eltöltését és persze a munkatapasztalatok megszerzését.

Komárom idén biztosítja a hátteret. Az idei szezonban városunk azokat a munkahelyeket kínálja elsősorban, melyeket szabadban lehet végezni: a Brigetio Gyógyfürdőben, a Monostori erődben is kínálnak lehetőséget, a Klapka György Múzeum régészeti munkáiba is be lehet kapcsolódni, lehetőség van a Városmarketing Kft. -nél a Tourinform Irodánál, valamint a Városgazda Kft-nél, a városüzemeltetés területén is diákmunkát vállalni.

Radics Török Tímea a gyógyfürdő ügyvezetője hangsúlyozta, miként a korábbi években is fogadtak, úgy most is változatos munkaköröket kínálva várják a diákmunkára jelentkezőket.
Nagyné Zölde Mónika a Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály vezetője elmondta, a megye foglalkoztatóinál, elsősorban önkormányzati területen kaphatnak munkát a diákok. Nagyon sok fiatal adminisztratív feladatokat végez. A tapasztalatok szerint a legtöbb diák az önkormányzati fenntartású intézményekben helyezkedik el. A diákok nyári foglalkoztatását kívánják megvalósítani a közigazgatás, de a mezőgazdaság, vendéglátás és turizmus területén is. Komáromban is népszerű a vendéglátás, a turizmus és idegenforgalom területe a diákok körében.
A támogatás előfeltétele a nyilvántartásba vétel, melyet a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal Foglalkoztatási Osztályán tud megtenni, emelte ki Nagyné Zölde Mónika. A regisztrációhoz személyes okmányokat, valamint érvényes diákigazolványát vagy iskolalátogatási igazolást kell magukkal vinni. A diákok bátran keressék a foglalkoztatási osztályokat, ahol a munkatársaktól bővebb és megfelelő információkat kapnak majd.
Az önkormányzatoknál és az önkormányzati fenntartású intézményeknél hatórás munkaidőben dolgozhatnak, a minimálbérnek, illetve a garantált bérminimumnak a hat órára eső része a támogatási maximum. A diákmunka második pillérét jelentő mezőgazdasági, illetve vendéglátó, a turisztikai és az idegenforgalmi területen napi 8 órát lehet dolgozni, itt 75 százalékos a támogatás. Július elsejétől augusztus 31-ig tart a program. Ez idő alatt bárki bármikor jelentkezhet, nyilvántartásba vetetheti magát.

A fiatalok már június 15-től jelentkezhetnek a Foglalkoztatási Osztályokon.