Hírek



2021. 05. 19.
12 év után ismét bajnok az SZPK

Az elmúlt 12 év sem volt izgalmaktól mentes a helyi floorball csapat életében, hiszen ez idő alatt egy ötödik helyezés mellett hat ezüst és három bronzérmet is elhoztak.

Az elmúlt évben a nemzetközi IFL bajnokságban is indultak a mieink, melyre a három legjobb hazai csapat mellett három osztrák és három szlovén együttes is benevezett. A szőnyi csapat ugyan óriási bravúrral, a harmadik helyen végezve bejutott az alapszakaszba, a koronavírus járvány miatt azonban egy héttel a mérkőzések előtt berekesztették a ligát.



-Felnőtt férfi csapatunk ekkor kiváló formában volt, benne volt a pakliban, hogy megnyerjük a végjátékot –
mondta el Galambos Tamás, a SZPK elnöke.

Idén folytatódott ez a tendencia, hiszen az edző elmondása szerint egy remek, összetartó gárda alakult ki. Az elmaradt meccsek, hosszú kihagyások miatt ugyan nehéz volt a tagokat motiválni, végül azonban sikerült a hőn áhított bajnoki címet elnyerni!

Gratulálunk! Hajrá Komárom!