A Nemzeti Ifjúsági Tanács hazánk legnagyobb civil szervezetit tömöríti. Jelenleg 90 helyi illetve 8 országos tagja van. Célja, hogy a magyar fiatalok, valamint a tagszervezetek érdekeit hatékonyan képviseljék és megfelelően közvetítsék véleményüket, javaslataikat a döntéshozók felé.
A címben szereplő mottóval néhány napja az Arany 17. Rendezvényközpontban került sor egy programra, amelyen a komáromi DiViSz, valamit a tatai diákönkormányzat képviselői ismerhették meg a Nemzeti Ifjúsági Tanács céljait, futó programjai, felhívásait.
![](/userfiles/image/nif1.JPG)
A témában Turi Ádám, a Nemzeti Ifjúsági Tanács nemrégiben megválasztott elnökségi tagja vetített képes előadás során mutatta be a tanács jelenét és jövőképét. Kiemelte, a szombati esemény apropója az Építsd fel! diákszervezet-fejlesztő program volt. Ennek keretében minden megyébe ellátogatnak és szakmai képzéseket szerveznek a helyi városi diák- és ifjúsági önkormányzatoknak.
A cél az, hogy folyamatosan támogassák ezeket a szervezeteket, hogy helyben, valamint regionális és országos szinten is minél hatékonyabban működjenek együtt.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács célkitűzése a fiatalok folyamatos képzése, önkéntességre, társadalmi felelősségvállalásra nevelése, valamint a helyi közösségek megerősítése.
A helyi ifjúsággal Hajnal Dóra önkormányzati képviselő, a Humán ügyek bizottságának elnöke is megosztotta véleményét arra buzdítva őket, hogy kellő nyitottsággal és értékteremtő célokkal felvértezve bátran nyilvánítsanak véleményt az őket érintő kérdésekben.
![](/userfiles/image/nif2.JPG)
Szó volt arról is, hogy városunkban hamarosan Ifjúsági tanács alakul, amely nemcsak megkönnyítheti a kommunikációt a fiatalok és a városvezetés között, de újabb kiaknázható lehetőségeket generálhat annak érdekében, hogy a fiatalokban erősödjön a komáromiság érzése, hogy minél inkább magukénak érezzék városunkat.