Hírek



2019. 02. 25.
Újjászületés a hagyományőrzés jegyében

Több mint egy évtizede már, hogy reneszánsz nappal köszöntik a tavaszt a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az épület nagytermét idén is kézművesek népesítették be az elmúlt hétvégén. Az érdeklődők megismerkedhettek a fafaragás, a hálókötés, a fazekasság, a csipkeverés, a szövés, a gyapjúhímzés, valamint a csuhé- és babakészítő mesterségek fogásaival.

- Az első ilyen jellegű rendezvényünket a reneszánsz évében 2008-ban szerveztük meg, azóta folyamatosan próbáljuk bővíteni a programot. Idén 20 kézműves hozta el a portékáit. Ez a minden esztendőben visszatérő kulturális esemény az első alkalom az évben, hogy a hosszú téli hónapok után ismét találkozhatnak és bemutatót tarthatnak a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület alkotói - tudtuk meg Nyikus Annától.

– Ezúttal a foltvarró klub és a praktika klub tagjait is meghívtuk, népszerűsítettük a komáromi ládákat, a tavaszváró esemény előfutára pedig Sztancsik Zsuzsa, néhány napja nyílt olajfestménykiállítása volt – tette hozzá a főszervező.

A vásári forgatagot zenés műsorok is színesítették. Délelőtt a reneszánsz muzsikát játszó Klausz Consort családi zenekar, később a Duna Népdalkör szórakoztatta a jelenlévőket. A nap zárásaként az Újhold Régizene- és táncegyüttes mutatott be korabeli táncokat.

Galéria: Újjászületés a hagyományőrzés jegyében