Hírek



2019. 01. 30.
Számos nagy értékű beruházás zajlott tavaly Szőnyben

A fenti témában tartott közös sajtótájékoztatót január végén Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője és a városvezetés.

Takács József önkormányzati képviselő elmondta: tavaly felújításra került a MOL városrészben a lakótelepi park járdája, ezzel párhuzamosan a zöldterületek gondozására is egyre több figyelem jut. Tavaly a szőnyi kereszttől egészen a MOL-ig több csemetefát is elültettek a szakemberekkel közösen.

Dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy 2018-ban elkészült a Mocsai úti buszöböl, a Tatai úti református temető előtt buszmegálló és gépjármű parkolók kerültek kialakítására, a katolikus temetőben a szervizutat zúzottkővel újították fel, a ravatalozó előtti tér térkő burkolatot kapott, valamint a temetőben kiépült a vízvezeték is. Ezeken felül hét defibrillátor is kihelyezésre került a városban: a koppánymonostori háziorvosi rendelőbe, a Városi Sportcsarnokba, a Brigetio Gyógyfürdőbe, a hétemeletes épületébe, a TESCO bejáratába, a Duna Áruházhoz, valamint a szőnyi kirendeltségre.

Dr. Molnár Attila polgármester kiemelte: az Aprótalpak Bölcsőde felújításával és energetikai korszerűsítésével egyidőben a Szőnyi Zsebibaba Bölcsőde részleges felújítása is megtörtént.
Számos út, így a Széchenyi -, a Szőnyi -, a Petőfi utcák kaptak új burkolatot, de megtörtént az Iskola utca járdaépítése is. A Hősök terénél jelzőlámpás gyalogos átkelőhelyet alakítottak ki, a Bozsik Iskola melletti sportpálya pedig új kerítést kapott.

- Azt gondolom, hogy mindezen felújítások, beruházások az itt élők, a szőnyiek érdekeit szolgálják, illetve azt a célt, hogy városunkra, mint közös otthonunkra tekinthessünk – tette hozzá a polgármester.

Czunyiné dr. Bertalan Judit úgy fogalmazott: látszik, hogy a városvezetés az fejlesztések tervezésénél minden tekintetben igyekszik figyelembe a szőnyiek észrevételeit, hiszen ez a több száz millió forint értékű városrész-fejlesztés csak összefogással volt elérhető.

Galéria: Számos nagy értékű beruházás zajlott tavaly Szőnyben