Hírek



2019. 01. 23.
Átadták a felújított bölcsődét

A Széchenyi 2020 programban több mint 300 millió forintból történt meg az Aprótalpak Bölcsőde teljes átépítése. Az ünnepséggel egybekötött szalagátvágásra január 23-a délelőttjén került sor. Az eseményen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, dr. Molnár Attila polgármester valamint Popovics György a megyei közgyűlés elnöke is részt vett.

A munkálatok során az Aprótalpak Bölcsődében megújult a konyha és az előkészítő helyiségek, valamint megszépült a pihenő- és játszóudvar. Az épületben a homlokzat és a födém hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére és fűtési rendszer korszerűsítésére is sor került, így a bölcsődében jelentős energiamegtakarítás érhető el.

Az intézmény szőnyi telephelyén, a Zsebibaba Bölcsődében az épületen belüli felújításokon, átalakításokon kívül az udvar fejlesztésére is sor került. Mindkét épületben megvalósult az akadálymentesítés is. Ezen kívül mindkét bölcsőde új játékokkal és berendezési tárgyakkal is gazdagodott.

- A város vezetőjeként egyik legfontosabb feladatomnak tartom a komáromi családok támogatását. A diákok és a kismamák térítésmentesen utazhatnak a helyi járatokon, az újszülöttek után 100.000 Ft-os kelengyepénzt biztosítunk, átvállaltuk a 70 éven felüliek szemétszállítási díját, támogatjuk a védőoltásokat is, a tavalyi évtől pedig az első házasságukat kötő komáromiak egyszeri 100.000 Ft-os támogatásban részesülnek. Az önkormányzat kezdeményes telekvásárlási lehetőséggel is igyekszik segíteni a CSOK-ban részesült családokat. Napjainkban mintegy 3 milliárd forintot költünk oktató-nevelő intézményeink korszerűsítésére. Ezek mellett pedig a Családsegítő is nemsokára korszerű épületbe költözik, illetve családbarát játszótér is épül. Ezen fejlesztések sorába illeszkedik a bölcsőde átépítése is, mely azt a szándékot szolgálja, hogy még inkább otthonunknak érezhessük Komáromot – mondta az átadó alkalmával a polgármester.

Popovics György a megyei közgyűlés elnöke hozzátette a Területi Operatív Program pályázatainak köszönhetően hamarosan további bölcsődék megépítésére nyílik lehetőség megyénkében.
Czunyiné dr. Bertalan Judit úgy fogalmazott: napjainkban egyre inkább felértékelődik a bölcsődék szerepe.

A kormány családtámogatási politikájának fontos eleme, hogy a gyermekvállalás után az édesanyák minél zökkenőmentesebben tudjanak visszailleszkedni a munka világába, ennek fontos eleme az országos bölcsőde-program, a már meglévő intézmények korszerűsítése, újak építése.

Novák Katalin elmondta, a bölcsődékre fordítható összeg az utóbbi időben megduplázódott. Ez is fontos bizonyítéka annak a ténynek, hogy a magyar kormány mindent megtesz családok támogatása érdekében.

- Ezzel a fejlesztéssel nem csupán egy 100 férőhelyes bölcsőde újult meg, hanem ami ennél is fontosabb, hogy 100 komáromi család tudhatja szebb, biztonságosabb és korszerűbb környezetben kisgyermekét. Az országos bölcsőde-program célja, hogy a családok hazánk valamennyi településén megteremtsük a bölcsődei ellátás lehetőségét –
tette hozzá az államtitkár.

Galéria: Átadták a felújított bölcsődét